A vasúttársaság csillagászati összeget sikkasztó volt vezérigazgatója búcsúzhat a kitüntetéstől.
Elnöki rendeletben fosztotta meg Klaus Iohannis államfő kedden a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatától Mihai Necolaiciucot, a Román Vasúttársaság (CFR) volt vezérigazgatóját, akit hivatali hatalommal való visszaélésért nyolc év börtönbüntetésre ítélt jogerősen tavaly novemberben a bukaresti táblabíróság.
Az utóbbi évtizedekben mindössze egy olyan esetről számolt még be a román sajtó (a korrupcióért elítélt Cătălin Voicu korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó esetéről), amikor valakit börtönbüntetése miatt fosztottak meg a legmagasabb állami kitüntetéstől.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Nicolaiciuc 2000 december elsején kapta meg a magas állami kitüntetést.
Necoliciucnak ez a második jogerős ítélete előző, hűtlen kezelésért kiszabott, négy és féléves börtönbüntetése után. A CFR volt igazgatójának bűntársaival együtt több mint 100 millió lej kárt kell megtérítenie a román államnak. Az első letartóztatási parancsot 2006-ban adták ki ellene, de az időközben az egyesült Államokba szökött Necolaiciuc kiadatásáról szóló rendeletet csak 2011-ben írta alá Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszter.
A hatályos törvények szerint az államfő azoktól vonhatja vissza a Románia Csillaga érdemrendet, akiket jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, vagy azoktól, akiket valamely cselekedetükért méltatlannak talál az érdemrend birtoklására a kitüntetettek soraiból választott „becsületbíróság".
Klaus Iohannis államfő tavaly ez utóbbi okra hivatkozva írta alá azt a rendeletet, amellyel - egy kifogásolt kijelentéséért - megfosztotta Tőkés László EP-képviselőt román állami kitüntetésétől. Az államfő döntése ellen tiltakozó, az 1989-es forradalom emlékét ápoló Temesvár Társaság akkor nyílt levélben figyelmeztette Iohannist: számos jogerősen börtönbüntetésre ítélt politikus - köztük a korrupcióért kétszer is elmarasztalt Adrian Năstase volt kormányfő - van ma is a Románia Csillaga birtokában.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.