// 2024. október 4., péntek // Ferenc
autó

Ezúttal nem a polgárokkal tolt ki egy miniszter. Hanem egy autót a nyakig érő sárból

A vízügyi tárca vezetője nem féltette magát.

Dél-Romániát viszi a víz, az elmúlt napokban lezúdult zivatarok nyomán szinte alig van olyan folyó vagy patak, amely ne áradt volna ki.

Ebben a helyzetben a vízügyi és erdészeti miniszternek a terepen a helye – ha segíteni nem is tud, legalább azt sugallja, hogy a kormány odafigyel a károsultakra, és támogatja őket.

Tudta ezt Ioan Deneș miniszter is, aki kedden látogatott el az árvíz sújtotta vidékekre. Aztán a saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy az árvíz tényleg nem viccel.

Történt ugyanis, hogy a Galac megyei Corod településen a miniszteri konvoj egyik autója beragadt az árvíz nyomán összegyűlt jókora sárba.

Nem volt mit tenni: mindenkinek segítenie kellett az autó kiszabadításában. Így aztán a falu polgármestere mellett a miniszter is nekiveselkedett, hogy kitolja a járművet a csüdig érő trutymóból.

A képen ő látható a jobb szélen, a fehér csíkos kék dzsekiben.

A rosszindulatú román sajtó szerint az egész csupán PR-fogás volt.

Nem foglalnánk állást, de azért kíváncsian várjuk, hogy az árvízi hajós, Wesselényi Miklós példája nyomán a román miniszter megkapja-e „az árvízi autós” eposzi jelzőt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro