// 2026. április 29., szerda // Péter

Ezúttal a nagyváradi utcanévtáblák ügyében vesztett pert a Cemo

// HIRDETÉS

Alapfokon. De azért a rosszban is van egy kis jó.

Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű - román és magyar - utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).

Az ügyben eljáró Bihar megyei törvényszék csütörtökön hozott végzésében részben megalapozatlannak, részben tárgytalannak ítélte a Cemo keresetét, perképességét azonban elismerte.

Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója az MTI-nek telefonon elmondta: a szervezet Szatmárnémeti esetében jogerősen, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében pedig első fokon elvesztette a kétnyelvű utcanevekért indított pereket, amivel immár nemzetközi fórumok előtt is bizonyítható, hogy Románia nem érvényesíti a ratifikált nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit.

A szervezet két éve határozta el, hogy úgynevezett „stratégiai perekkel" próbálja a nemzetközi kisebbségvédelmi rendelkezések érvényesítésére „szoktatni" a romániai bíróságokat. A Cemo a 43 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhely, a 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti és a 24 százalékban magyarok által lakott Nagyvárad polgármesteri hivatalát perelte be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt.

A 2001-ben elfogadott romániai közigazgatási törvény csak a településnevek és az intézménynevek kétnyelvű feliratozását írja elő azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot. Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy az utcák nevét is ki kell írni a kisebbségek nyelvén.

A Cemo a perek során azt tapasztalta, hogy a bíróságok a nemzetközi jogot többnyire választható lehetőségnek tekintik, és arra hivatkoznak, hogy a romániai közigazgatási törvények nem írják elő kifejezetten az utcanévtáblák kétnyelvűségét.

A marosvásárhelyi kereset elutasításának indoklásában például a bíró arra hivatkozott, hogy az „utca" és „tér" szó magyar nyelvű kiírásával az egyébként román nyelvű megnevezés alá az önkormányzat eleget tesz a kétnyelvűségi követelményeknek. Az indoklás azt is megemlíti, hogy Marosvásárhelyen léteznek magyar személyiségekről elnevezett közterületek is, mint például a Bartók Béla, Arany János vagy Budai Nagy Antal nevét viselő utca.

A nemzetközi egyezmények ratifikálása nem hozott változást a helyi törvények szintjén, a kisebbségvédelmi keretegyezmény és nyelvi charta becikkelyezése semmit sem változtatott a romániai belső joggyakorlatban - állapította meg a Cemo vezetője. A szervezet fellebbezni készül a marosvásárhelyi és a nagyváradi utcanévperben.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro