Kipanaszkodták magukat az építők az illetékes minisztereknek.
Hogy mi akadályozza Romániában az autópálya-építést? Hát elsősorban a túlburjánzó bürokrácia – ezt mondták az építőcégek képviselői, akik csütörtökön délután tárgyaltak Rovana Plumb ügyvivő közlekedési miniszterrel és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel a sztrádaépítések helyzetéről és jövőjéről.
Nos, az építők panaszai szerint többek között azért épülnek ilyen borzasztó lassan az autópályák, mert egyrészt
másrészt pedig a kisajátítások sem haladnak a megfelelő mértékben a sztrádák nyomvonalán, ha meg megtörténtek, akkor a magukat megkárosítva érzett tulajdonosok által indított perek miatt kell malmozniuk az építőknek a sztrádák kijelölt nyomvonalán.
Válaszul Rovana Plumb, aki ideiglenesen vezeti a közlekedési tárcát, azt lépte, amit ilyen helyzetben bármely, magára valamit is adó politikus szokott, amikor fogalma sincs, mi a megoldás: benyomta a bullshitgenerátort.
Mint elmondta, az építőkkel folytatott párbeszéd segíthet megtalálni a megoldást, egyben felkérte tárgyalópartnereit, hogy a konstruktív párbeszéd érdekében ugyanúgy teljesítsék a rájuk háruló kötelezettségeket, ahogy azt a kormány is megteszi.
Ugyanakkor – emelte fel ujját figyelmeztetően – ha kiderül, hogy az építők miatt késnek az autópályák, a kormány nem habozik majd minden törvényes eszköz felhasználásával behajtani a kárt.
Amennyivel többet és gyorsabban építenek, annyival nagyobb lesz az európai uniós források felhasználása” – mondta a miniszter, aki a jelek szerint nincs híján a kincstári optimizmusnak.
Plumb azért valamiféle megoldási javaslattal is előállt: szerinte minden egyes épülő autópályához külön állandó stábot kell kinevezni az építkezés figyelemmel követésére, akiknek a helyszínen kell árgus szemekkel nyomon követniük, nem sumákol-e valaki.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is azzal biztatott mindenkit: az idei költségvetés a korábbiaknál több pénzt irányoz elő a közlekedési tárca számára, ezért már csak építeni kell.
Ha ettől nem kezdenek őrült sebességgel épülni az autópályák, akkor semmitől.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.