Csehszlovákia felbomlásáról mesélt a két ország akkori kormányfője.
Csehszlovákia szétválása negyedszázaddal ezelőtt elkerülhetetlen volt. A szövetségi állam már nem volt működőképes, és az 1992-es parlamenti választás eltérő eredményének Csehországban és Szlovákiában egyértelműen ez volt az üzenete - állapította meg egybehangzóan hétfőn Prágában az akkori cseh, illetve szlovák kormányfő, Václav Klaus és Vladimír Meciar egy nyilvános vitafórumon a volt szövetségi parlament épületében.
Mindketten hangsúlyozták: a csehek és a szlovákok viszonya ma rendkívül jó, s ez nagymértékben az 1993-ban létrejött önálló cseh és szlovák államnak is köszönhető.
Csehszlovákia megalakulását 1918-ban a két politikus eltérően értékelte. Klaus szerint a történelem megmutatta, hogy
Meciar szerint a szlovákok Csehszlovákia megalakulását üdvözölték, mert nemzeti létük és nyelvük megmentését jelentette, de a közös állam később nem váltotta be a hozzá fűzött reményeiket.
„Nem igaz Vladimír Meciar állítása, hogy 1918-ban a szlovákok a nemzeti megszűnés határán voltak. A helyzet nem volt ennyire rossz" - kommentálta később Jan Rychlík cseh történész az egykori szlovák miniszterelnök kijelentését a közszolgálati televízióban. A szlovák önállósodási törekvésekről szólva Vladimír Meciar beszédében egyebek között
amelyet szerinte a század második felében „kemény magyarosítás követett".
Magyarország 1919-ben (a Tanácsköztársaság idején) is elfoglalta Szlovákia egy részét, s a magyarokat csak a cseh-szlovák légiók űzték ki - mondta. A 2. világháború idején Hitler és a nyugati nagyhatalmak segítségével Szlovákia déli részét újra elfoglalták a magyarok - folytatta.
„A szlovákokat elűzték onnan, egy napot kaptak, hogy 15 kilós csomagjaikkal elmenjenek úgy, hogy soha vissza se térhessenek otthonaikba" - ecsetelte a szlovákokat ért sérelmeket Meciar, aki saját szavai szerint 19 év után látogatott el ismét Prágába. Vladimír Meciar megköszönte a a cseheknek, hogy 1918-ban és a későbbiekben is segítséget nyújtottak a szlovákoknak, támogatták fejlődésüket.
Václav Klaus úgy vélte: Csehszlovákia széteséséhez nagyban hozzájárult, hogy a csehek 1989-bem nem érezték, hogy milyen fontos a szlovákok számára a nemzeti kérdés. „Nekünk cseheknek csak egy célunk volt, lerázni a kommunizmust. A minkét ért sérelmeket a szabadság hiányából vezettük le a kommunista rendszer idején. Szlovákia a nemzeti szabadságot is hiányolta" - mondta a volt cseh kormányfő. Mindkét volt politikus úgy látja: Csehszlovákia szétválása nemcsak a csehszlovákiai nemzeti kérdést oldotta meg, hanem válasz volt a korabeli reális társadalmi problémákra is. Klaus és Meciar egybehangzóan leszögezte: az elmúlt negyedszázad igazat adott nekik, hogy az 1992-es cseh-szlovák válás, és az önálló cseh, illetve szlovák állam megalakulása 1993-ban helyes lépés volt.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.