// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Ez van, ha ragaszkodsz a kultúrádhoz: elkaptak négy románt, disznógyilkosságért

// HIRDETÉS

Olaszországban történt, a kies Anzio városában.

A hazai ünnepi szokások betartása, mint amilyen, ugye, a disznóvágás, egészen fájdalmas következményekkel járnak azokra nézve, akik ragaszkodni próbálnak a kultúrájukhoz. Pont ez történt négy, Olaszországban letelepedett román állampolgárral, illetve egy olasz bűntársukkal. A polgárok beszereztek egy disznót, szépen hazavitték, az udvarban leölték és nekiálltak feldolgozni a húst. Azaz hogy feldolgozták volna, ugyanis az állat visítására a szomszédok riasztották a rendőrséget, akik a maguk részéről riasztották az egészségügyi hatóságot, és mind kiszálltak a helyszínre, ahol megállapították a disznógyilkosság tényét, az elkövetők személyazonosságát, továbbá azt is, hogy az állatot különös kegyetlenséggel ölték meg, és persze fittyet hányva az állatok kíméletes levágására vonatkozó olasz szabályozásokra. Az esetet a nagy múltú és nagy hírű Il Messaggero napilap is felkapta. (A linkre kattintva több helyszíni fotóban gyönyörködhet az olvasó.)

A négy román polgár és olasz társuk hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésre számíthat, továbbá 150 000 eurós pénzbírságra is számíthatnak. Szóval Olaszországban disznót vágni elég drága mulatság.

Az országos hírverés meg is tette a hatását. A közösségi oldalakon halomra osztották az esetet, és hát, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kommentelők igen meredek kívánságokkal „kedveskedtek” a disznóvágóknak. Pár példa: Azt kívánjuk nektek, jussatok a disznó sorsára! Le kéne mészárolni ezeket a zulukat! (Hogy miért épp zuluk, rejtély.) Halál rátok, átkozottak!

Kevesebben ugyan, de olyanok is akadtak, akik azért emlékeztettek a hasonló olasz hagyományokra. Tessék: Fiatal koromban így vágtak le minden állatot az egész országban, írta az egyik kommentelő. 20 – 30 évvel ezelőtt még ünnep volt, mára bűnténnyé vált, így egy másik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro