… az energetikai minisztérium zsíros állami állásaiba annyian jelentkeztek, hogy fel kellett függeszteni a folyamatot… és a Nordis-ügyben egyik héten törlik a lefoglalásokat, a következő héten meg újra lefoglalnak.
Az ember azt gondolná, egy polgármesteri hivatalban maga a polgármester kapja a legnagyobb fizetést, mert hát övé a legnagyobb felelősség, rengeteg kulcskérdésben a végső döntés, szóval az ő vállán nyugszik a teher nagyja.
A valóság azonban, mint tudjuk, igen gyakran rácáfol a képzeletünkre. Itt van például a iași (lásd még, Jászvásár) polgármesteri hivatal. A góré régi motoros, Mihai Chirică úr gyakori főszereplője a (botrány)sajtónak, de most ez nem lényeges. Úgy tűnik, mindenek ellenére szeretik őt a iași választópolgárok. Vagy az is lehet, hogy nincs másik…
Na de hogy a botrányos lényegre térjünk: mint minden rendes főnöknek, Chirică úrnak is van egy titkárnője. Az a neve, hogy Ioana Turtă (beszélő név, turtă magyarul annyit tesz, mint sütemény, torta). Nos, ez a hölgy 2024-ben több pénzt vágott zsebre, mint a főnöke.
Konkrétan: a iași polginak tavaly nettó 19 073 lej volt a havi fizetése. Ehhez képest Turtă (kis?)asszony havi átlag 22 237 lejt keresett.
Hogy ez mégis hogyan lehetséges? Hát úgy, hogy a hölgynek van egy alapfizetése, eddig oké. Aztán van egy 50 százalékos fizetéskiegészítése azért, mert hatékony volt az európai pénzek menedzsmentje terén. Khm, 2024-ben Iași szinte semmilyen európai pénzt nem hívott le, a hírek szerint. Aztán a hölgy a közszolgálati igazgatótanácsában is ott ül. A közszolgálati osztály feladata, hogy telepítsen gyepet a városban, vágja le a fákról a gallyakat, javítsa a köztéri padokat stb. A titkárnőnek semmiféle adminisztratív, gazdasági, pénzügyi képzettsége nincs. Viszont egy gyűlésért 1800 eurót rak zsebre, ami szakértői díj. A hírek szerint a gyűlések egy része kábé negyed órányit tart. Vagyis Turtă (kis?)asszony 120 eurót kap percenként. Igazi hab a tortán, nem?
Ezek után mit lehet mondani? Nesze neked, állami pénzes állások megnyirbálása!
Ha ilyen esetek fordulnak, fordulhatnak elő a közszférában, mint a fenti titkárnőé, nem csoda, hogy igen kívánatos állások az államiak.
Olyannyira, hogy a túljelentkezés néha szabályosan eldugítja a rendszert. A gazdasági, digitalizációs, vállalkozási és turisztikai minisztérium meghirdette versenyvizsgáit a szárnyai alá tartozó intézmények igazgatótanácsaiba. És láthatjuk, olvashatjuk, mennyit keresnek az igazgatótanácsi tagok. Sokat.
A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán a szerdai szent napon megjelent egy közlemény, miszerint a különböző igazgatótanácsi állásokra több mint kétezer (!) jelentkezés érkezett, ezért aztán a minisztériumnak ideiglenesen fel kell függesztenie a jelentkezési folyamatot.
De hát miért, kérdezheti akárki. A minisztérium becsületesen válaszol erre a kérdésre is. Egyszerűen nincs elég ember, aki a sok jelentkező dokumentációjával foglalkozzon. Hogy a leépítések miatt vagy sem, ezt nem tudni.
A lényeg, hogy a minisztérium nagyon szépen köszöni a jelentkezők megértését, hiszen idő kell ahhoz, hogy minden egyes dokumentumot alaposan átnézzenek. És aztán majd jelentkeznek, mikor újra lehet pályázni.
Így megy ez.
Emlékeznek még a Nordis-ügyre? Tudják, amikor egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégcsoport 2019 és 2024 között fiktív ingatlanprojektekkel palizott be ügyfeleket, majd az általuk befizetett előlegeket (összesen több mint 957 millió lejt) elsikkasztották, a pénzt pedig többek között luxusautókra és luxusutazásokra költötték. A smekkerek közt volt többek között Laura Vicol ex-peszedés parlamenti képviselő is.
A fősmekkereket korábban letartóztatták, de aztán nagyon hamar el is engedték. Aztán jött a hír, hogy a múlt héten egy bíróság törölte a Nordis-ügyben érintett ingatlanokra (egy szálloda, lakások százai, telkek, parkolóhelyek), illetve a fősmekkerek bankszámláira és részvényeire kivetett foglalásokat.
Igen ám, de az ember meg se tudott rendesen rökönyödni, amikor jött a hír, hogy a szervezett bűnözés elleni ügyosztály (DIICOT) egyrészt kiterjesztette a bűnvádi eljárást a Nordis-ügyben érintett cégek ellen, mégpedig 231 új feljelentés nyomán, újabb, 28,5 millió euró értékű kár kapcsán.
Másrészt ismét lefoglalt mindent, amit a bíróság a múlt héten törölt.
Ki érti ezt? De lehet, hogy a dolgok így mennek a világ minden részén. Lehet. Ki tudja.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.