Alapvetően üdvözlik, de a problémák szerintük ezzel nem oldódnak meg.
Közös állásfoglalásban üdvözlik a kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott ajánlásait, de emlékeztetnek arra, hogy a kárpátaljai magyarságot létében érintő probléma megoldását változatlanul az oktatás nyelvét szabályozó 7. törvénycikk módosításában látják.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetői és a Kárpátaljai Református Egyházkerület, Kárpátaljai Római Katolikus Egyházmegye püspökei, valamint a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének esperese által jegyzett, az MTI-hez szerdán eljuttatott állásfoglalás szerint az aláírók üdvözlik, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalásában jelentős részben visszatükröződnek azok az aggályok és kritikai észrevételek, melyeket az elmúlt év folyamán és különösen a törvény ez év szeptember 5-i elfogadása után a dokumentum 7. cikkének előírásait illetően fogalmaztak meg.
Fontosnak és a probléma megoldását elősegítő lépésnek tekintik a szervezetek és egyházak, hogy a Velencei Bizottság indokoltaknak minősíti azokat a kritikai észrevételeiket, amelyek szerint a 7. cikk normatív szövege alapvetően különbözik attól, amelyről a kisebbségi szervezetekkel tárgyalások folytak, a jogerőre emelkedett előírások lényegesen csökkentik a kisebbségi nyelveken történő oktatás lehetőségeit, ami aránytalan beavatkozás a nemzeti kisebbségek már meglévő jogaiba, továbbá, hogy a vonatkozó nemzetközi és alkotmányos rendelkezések betartása alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek már meglévő és jól megalapozott jogait érintő átfogó reformok bevezetése során.
„Teljes egészében egyetértünk a Velencei Bizottság azon megállapításával, amely szerint a megfelelő megoldás minden bizonnyal a 7. cikkely módosítása lenne, és a jelenlegi rendelkezés cseréje egy kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazással bíró szövegre”
– szögezik le az állásfoglalás aláírói. Mindazonáltal szerintük a bizottsági dokumentum számos tétele érthetetlen, illetve értelmezhetetlen, így nem tudják értelmezni a dokumentum 116. és 117. pontjainak azon részeit, amelyek szerint a 7. cikkely jogszűkítő és diszkriminatív rendelkezései annak végrehajtási folyamatában orvosolhatók lennének az e törvénytől függő speciális törvényben, illetve alacsonyabb rendű jogszabályokban, hiszen akkor – mint rámutatnak – feloldhatatlan törvényi ellentmondás keletkezne.
Az aláírók rámutatnak:
„Érthetetlen számunkra, mire alapozzák a Velencei Bizottság tagjai azon tételüket, hogy az ukrán hatóságoknak szándékában áll a kisebbségek nyelveinek oktatásán túl egyéb tantárgyak tanításának a biztosítása ezeken a nyelveken, és hogy a kisebbségekkel majdan folytatandó konzultációkon kialakíthatók megfelelő biztosítékok a kérdést illetően, hiszen az ukrán hatalmi szervek magatartása ennek az ellenkezőjéről tanúskodik, ráadásul Ukrajnában egy ilyen dialógusnak sem a jogszabályi, sem az intézményi feltételei nem adottak (...) Mindezekkel együtt a bizottság által megfogalmazott ajánlásokat – jóllehet azok csak részben kínálnak megoldást a dokumentum elemző részében feltárt problémákra – támogatandónak tartjuk, és a magunk részéről mindent megteszünk azok megvalósítása érdekében, bár tudjuk, hogy erre a jelenlegi ukrajnai politikai helyzetben az esély minimális.”
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.