A Norvégiától kapott 52 millió euróból csekélyke összeg jut a korrupció megelőzésére, holott ez Románia legégetőbb problémája.
Alig csengett le az igazságügyi reformok miatt Romániát elmarasztaló EB-határozat és az MCV-jelentés körüli botrány, máris a román szuverenitást állítólag veszélyeztető külföldi hatalmaknak mondhatnak köszönetet a román vezetők. Ugyanazok, akik a hét folyamán még megkérdőjelezték az Európai Bizottság tisztességes szándékát, politikai befolyásolással vádolták az európai vezetőket, és mindenféle válogatott jelzőkkel illették a jelentés készítőit.
Az történt ugyanis, hogy a román kormány egy jelentős vissza nem térítendő összeget, több mint 52 millió eurót zsebelhet be, melyet az igazságügyi rendszerre és a büntető-végrehajtási intézetekre költhet. Igaz,
de egyes programok a küszöbön lévő román EU-elnökség, közvetetten tehát Európai Unió egyik csúcsszerve révén valósulnak meg.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter Lisa Nicole Kleven Grevstad, Norvégia bukaresti nagykövete jelenlétében számolt be arról, hogy mire költik ezt a pénzt, és mondott köszönetet Norvégia mellett az Európai Bizottságnak is. Hét nagy projekt és az EU-elnökség keretében szervezendő két nagy esemény valósulhat meg a 52 941 176 euróból.
Az összeg jelentős részét, 31 millió eurót úgynevezett „korrekciós intézkedésekre” költik. A skandináv országok büntetés-végrehajtási rendszerének jellemzői, hogy az elítélteket egy próbaidős központban készítik fel a társadalomba való visszatérésre, ezt a tevékenységet erősítenék meg Romániában is. Ahogyan Tudorel Toader is emlékeztetett rá, Romániának nagy követelményekkel kell szembenéznie, amire
Mint ismeretes, a romániai börtönök túlzsúfoltsága miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy modellként szolgáló, úgynevezett pilótaítéletet hozott Románia ellen, ami azt jelenti, hogy az összes (több mint háromezer) peres ügyben automatikusan a román állam ellen fog dönteni, ha Bukarest záros határidőn belül nem javít a börtöneiben uralkodó siralmas állapotokon. Ennek immáron több mint hat éve.
Nem csoda tehát, ha jelentős összeget, mintegy 5 millió eurót fordítanak a börtönlakók körülményeinek javítására, míg egy másik 1,4 millió eurós program a kiskorúak társadalmi integrációját segíti az oktatás és személyiségfejlesztés révén. Az ügyészek és a törvényszéki jegyzők képzésére létrehozott intézmények fejlesztését 4,1 millió euróból végzik el. Az Isztambuli Egyezmény érvényesítésére pedig 2,5 millió eurót fordítanak.
Sajnálatos azonban, hogy a korrupció megelőzésére – mely a román társadalom egyik sarkalatos kérdése – mindössze 4,2 millió eurót költenek.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.