Szombaton lesz a PNL tisztújító kongresszusa, amelyre 5000 résztvevőt várnak. A PSD máris a rendőrséghez fordult, hiszen a nagyobbik kormánypárt ezzel vastagon áthágja a saját maga által hozott járványszabályokat.
Miközben egyre durvul a 4. járványhullám, a fejesek egyre szigorúbb járványszabályokat vezetnek be, hogy valamiképpen visszaszorítsák a delta variáns terjedését.
Ám nehogy azt higgye, hogy ezek a szabályok rájuk is vonatkoznak!
Mert például a nemzeti liberálisok (PNL) épp szombaton tartják a tisztújító kongresszusukat – tudják, ami miatt Ludovic Orban jelenlegi pártelnök, és a posztjára törő miniszterelnök, Florin Cîţu már jó ideje eszik egymást – amelyre mintegy 5000 pártkatonát várnak az ország minden szegletéből. Ezt a sok embert pedig egyetlen térbe fogják becsődíteni, a bukaresti Romexpo rendezvényközpontban.
A PSD – amúgy jogosan – máris riasztotta az összes illetékes hatóságot a bukarestitől az országos rendőrségig és a prefektúráig, hogy ugyan nézzenek már az urak körmére, mert amire készülnek, az nemcsak, hogy áthág minden hatályban lévő járványügyi szabályt – amelyeket ők maguk helyeztek hatályba! – de igazából bele sem illenek azokba. Mert nincs olyan kategória a legfrissebb rendeletben, amely a politikai rendezvényekre vonatkozna – a legtöbb ilyen pont a kulturális-művészeti eseményeket szabályozza – mozik, színházak, koncerttermek működését.
Persze elmélázhatunk azon, mennyire színház a politika (színház az egész világ!), esetleg mennyire bábszínház (akinek inge, vegye magára), ám a törvény betűje nem mélázás kérdése.
Az viszont egészen nyilvánvaló, hogy a nagyobbik kormánypárt lazán letojja az ország 19 millió polgárát a maga ötezres csődületével. Mert az átlagemberek például 3 ezrelék fölötti ráta esetén – amilyen most Bukarestben is van – maximum 200, zöld igazolással rendelkező meghívottat csődíthet össze egy magánrendezvényen (esküvő, keresztelő stb.) és ez azért eléggé aránytalan.
Mégiscsak politikusnak kellett volna menni…
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.