Pénteken elfogadta a kormány az újabb szigorításokról szóló határozatot, és 3 ezrelék fölötti ráta esetén elég cudar világ jön.
Nem fogják ismét teljesen leállítani a gazdaságot a 4. járványhullám erősödésével sem, viszont ha egy településen 3 ezrelék fölé emelkedik a fertőzöttségi ráta, akkor egy sor szigorítást vezetnek be. Az első és legfontosabb ilyen szabály – és ez hétfőtől már életbe is lép –, hogy a korábbi ígérgetésekhez híven csak úgynevezett zöld igazolással lehet majd bemenni a moziba, színházba, uszodába, sporteseményekre, esküvőkre, keresztelőkre, sőt még az éttermekbe, kávéházakba is.
A zöld igazolás tulajdonképpen az EU-s védettségi igazolás, amelyet a teljes oltás után 10 nappal tölthet le a telefonjára a polgár, illetve akkor ha 180 napnál nem régebben esett át a betegségen, vagy rendelkezik egy 72 órásnál nem régibb PCR-, vagy egy 48 órásnál nem régibb antigén teszt negatív eredményével.
Az üzletvezetők, eseményszervezők ebben az esetben kötelesek lesznek ellenőrizni a vendégek oltási igazolásának QR-kódjait a Check DCC nevű mobiltelefonos applikáció segítségével.
De a megszorítások itt nem érnek véget, 3 és 6 ezrelék közötti fertőzöttségi ráta esetén ugyanis az illető településeken az éttermek, kávéházak még így is csak 50%-os kapacitással működhetnek – ez a teraszokra is érvényes, nemcsak a belterekre –, a bárok, klubok és diszkók pedig a befogadóképességüknek mindössze a 30%-át használhatják ki, és minden hely csak éjjel kettőig tarthat nyitva.
A sportesemények nézőtereinek is csak a 30%-át lehet majd megtölteni a megfelelő távolságtartás biztosítása mellett, a mozik, színházak és koncerttermek 50%-os kapacitással működhetnek maszkviselési kötelezettség mellett, a magánrendezvényeken (esküvők, keresztelők stb.) pedig maximum 200 beoltott, vagy negatív teszttel rendelkező vendég vehet részt.
Tekintve, hogy a legtöbb nagyvárosban már nagyon közelít a fertőzöttségi ráta a 3 ezrelékhez, a megszorítások hamarosan nagyjából mindenhol életbe lépnek.
A szakértő megmondta, hogy nehéz időszak elé nézünk, és nagyon úgy néz ki, hogy igaza lesz.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.