// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

És megcsinálták: 7,6 km hosszú lett az első, jótékonyságból elkövetett tóátúszás

// HIRDETÉS

A két kolozsvári srác vasárnap úszta át a Tárnica tavat, hogy adományt gyűjtsön beteg gyermekek táborozására.

A hegymászásban és futásban jeleskedő Szénási Zoltán és Katona Alpár idén úgy döntött, teljesen új kihívás elé állítja magát és a Yuppi Tábor hagyományos és új finanszírozóit: nyíltvizi úszással akar 49 ezer lej adományt összegyűjteni súlyosan beteg gyermekek táborozására. 

A célként kitűzött hét gyűjtőtó közül az elsőt vasárnap úszták át: a Kolozs megyei Tárnica tó 7,6 km-es távját 3 óra 13 perc alatt úszták le, közölte hétfőn a Rupicapra sportklub. A távot, illetve a tábort a marosvásárhelyi Flower Solutions támogatta ötezer lejjel.

A cégek kétféle adományozási típusból választhatnak: megvásárolhatják egy tó teljes átúszását, vagy kifizethetnek egy edzést. Idén a magánszemélyek közvetlenül is bekapcsolódhatnak az adományozásba, pontos összeggel edzési távolságokat vehetnek meg (100 m, 200 m vagy 400 m 25, 50, vagy 100 lej értékben), az adományokért cserébe a fiúk leússzák a megvásárolt távolságot. A link, amelyen adományozni, illetve az adományokat nyomon követni lehet: https://yuppicamp.galantom.ro/lakechallenge

Következik a Jósikafalvi víztározó, a Dregán gyűjtőtó, a Vidraru, a Zetelaki és a Kolibica-tó, illetve egy később megnevezendő meglepetéstó.

A kolozsvári székhelyű Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011 óta szervez élményterápiás táborokat Mezősályin, Maros megyében.  A Yuppi táborai diabétesszel, onkológiai vagy autoimmun betegséggel diagnosztizált gyerekeket és kamaszokat szólítanak meg. 2018-ban 153 gyerek és családtag, illetve 158 önkéntes vett részt a Yuppi táborokban az egész országból. Jelenleg a Yuppi 54 orvosszakértővel dolgozik együtt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro