Minek kínlódni az időigényes, kellemetlen és költséges teszteléssel?
Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, mikor látják meg egyes élelmes vállalkozók a jó bizniszt abban, hogy az ügyfelek kényelme érdekében átverjék a koronavírus terjedésének megakadályozására szolgáló rendszert, és előálljanak a hamis negatív tesztek forgalmazásával.
Az egyik olyan ágazat, amely a leginkább érintette ebben a témakörben, az idegenforgalom, hiszen számos, a turizmusból élő ország jelezte már: csakis negatív koronavírus-teszttel engedi be a külföldi turistákat.
Márpedig sokan vannak, akiket határozottan nem izgat, hogy világjárvány van, és semmiképpen sem szeretnék kihagyni a gurdakai vagy sarm es-sejki nyaralást, hiszen ez lassan már státusszimbólum, és egyébként is, milyen jó kis Facebook-posztokat lehet majd nyomni a kéklő tenger partján, pálmafák tövében elkövetett koktélozásokról.
Ezt használta ki egy bukaresti utazási iroda, amely a hatóságok szerint az ügyfeleknek kínált csomagok közé fölvett egy új szolgáltatást is: a negatív koronavírus-tesztet.
Amelynek nagy előnye, hogy a tisztelt ügyfélnek semmit sem kell tennie az érdekében: nem kell elmennie egy egészségügyi intézménybe, nem kell kivárnia a sorát, amíg tesztelik, és arra sem kell körömrágva várakoznia, hogy vajon a turistaidényben az utazni vágyók által megrohamozott laboratórium időre le tudja-e szállítani a teszt eredményét.
Elég, ha kifizeti a díjat az utazási irodának, amely mellékeli a negatív teszteredményt.
Igaz, hogy hamisat, de hát az ilyen apróságokon nem érdemes fennakadni, ha az embernek cserében sikerült kibekkelnie a valódi teszttel járó macerás ügyintézést.
Nos, a bukaresti rendőrség mégis fennakadt az ügyön.
És ha már a tudomására jutott, gyorsan rajta is ütött az irodán, és házkutatást tartott.
Mint kiderült, az iroda eddig legalább 11 ügyfél számára állított ki hamis orvosi igazolást arról, hogy nem koronavírus-fertőzött.
Az igazolásokon egy tulceai klinika neve szerepelt, ám annak illetékesei jelezték: semmi közük az utazási irodához, pláne a tesztekhez.
Így aztán a rendőrség okirat-hamisítás és a járvány leküzdésének meghiúsítása miatt eljárást indított az utazási iroda 33 éves tulajdonosa ellen.
Így aztán vélhetően elejét veszik annak, hogy a következő körben esetleg hamis oltási igazolásokat is kínáljon.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.