// 2025. december 27., szombat // János

Érdemes tüntetni: a civileknek köszönhetően kaszálták el a Schweighofert

// HIRDETÉS

Ezzel lelkesítette a szervező a vasárnap Sepsiszentgyörgyön megtartott környezetvédő tüntetés résztvevőit.

Van értelme a tüntetéseknek, civil nyomásnak köszönhetően ellenőrizték, büntették és állították le a termelést a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemében – jelentette ki vasárnap délután Toró Attila a környezetvédelmi világnap ürügyén erdőink védelmében toborzott tiltakozáson Sepsiszentgyörgyön.

Körülbelül százan gyűltek össze az Erzsébet park árnyékos sarkánál, és ezúttal többségben voltak a fiatalok, számosan érkeztek biciklivel, jó néhányan elhozták kisgyermekeiket is, ismét magasba lendültek a táblák,  melyek a Schweighofer távozását, a törvénytelen erdőkitermelések leállítását követelték.

Az erdők védelmében rendezett negyedik tüntetés a már megszokott módon zajlott, a szervező Toró Attila ismertette, hogy az elmúlt napokban és a sepsiszentgyörgyi tiltakozással egy időben is számos városban tartottak hasonló megmozdulást. Kiemelte, az egybegyűltek követelik, a négy bírósági per lezárultáig semmiféle engedélyt ne állítsanak ki a szakhatóságok a Schweighofer rétyi üzeme számára, felhívta a figyelmet, hogy a környezetvédelmi hivatal tiszte a jóváhagyás megadása, ám a megyei tanács is benne van abban a bizottságban, amely kibocsátja az engedélyt.

Kitért arra is, ideje lenne, hogy a korrupcióellenes ügyészség is vizsgálatot indítson a rétyi fűrészüzem ügyé¬ben, hiszen 2013-ban úgy húzták fel a csarnokokat, hogy három hónapig semmilyen építési engedélyük nem volt, idén tavasszal pedig két hónapig szintén hivatalos hozzájárulás híján zajlott teljes kapacitással a fafeldolgozás.

Kép: Albert Levente/Háromszék

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

// még több főtér.ro