// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

Erdély első helyen a világ legnagyobb utazási oldalának listáján

A 2016-os év legvonzóbb idegenforgalmi célpontja Erdély a Lonely Planet szerint. Mit ajánlanak a turisták figyelmébe?

Erdély izlandi, kubai, olaszországi és új-zélandi vidékeket is maga mögé utasított a Lonely Planet utazási oldal régiókat osztályozó világranglistáján, amelyen első helyen szerepel. A portál szerint a 2016-os év legvonzóbb turisztikai célpontja a régiók kategóriájában Erdély.

A meglátogatandó országok toplistáját Botswana vezeti, míg a városok közül a montenegrói Kotor végzett első helyen. A legszínvonalasabb idegenforgalmi szolgáltatásokért Észtországba irányítja a turistákat a portál. 

A Lonely Panet kiemeli, hogy nem csak a szász erődtemplomokért vagy a vámpírtörténetekért életreszóló élmény felkeresni a transzilván tájakat, hanem a brassói, segesvári és nagyszebeni vendéglátóhelyekért, illetve a kolozsvári éjszakai életért is.

Mindemellett a turisták figyelmébe ajánlják a Kárpátok vadregényes tájait, barlangjait és síparadicsomait,

továbbá a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermét is. Külön megemlítik Székelyföldet (bár a nevét tévesen Svékely Landnek írják), ahol a többségi magyarok ételkülönlegességeként az extra csípős gulyást ajánlják az ide érkezők figyelmébe.

Persze, nem kell attól tartani, hogy jövőre emiatt tömegesen érkeznek majd a külföldi turisták vidékünkre – valószínűleg egy pillantást vetve Erdély autópálya-hálózatára rögtön elmegy a kedvük a kalandtól. De attól még tény, hogy jó reklám. 

Íme, a teljes toplista: 

  • Erdély, Románia
  • Nyugat-Izland
  • Valle de Vinales,Kuba
  • Friuli borvidék, Olaszország
  • Waiheke szigete, Új-Zéland
  • Auvergne, Franciaország
  • Hawaii
  • Bajorország, Németország
  • Costa Verde, Brazília
  • Szent Ilona-sziget, Egyesült Királyság

Az összeállítások közé egyébként Magyarország is felkerült: 2016 legjobb bajszos úticélja Budapest, mely többek közt Londonnal, Isztambullal és Mexikóvárossal 
osztozik a megtisztelő címen.

A Lonely Planet a BBC Worldwide tulajdonában áll, és a világ legismertebb utazási portáljának számít. Székhelye Ausztráliában található, de vannak irodái Londonban és a kaliforniai Oaklandban is.

Fotó: cnn.com

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro