// 2024. október 5., szombat // Aurél
Kolozsvári Magyar Napok

Ennyi pénzt kapnak a magyar szervezetek Kolozs megye tanácsától

A legnagyobb összeget a Kolozsvári Magyar Napok megszervezésére ítéltek meg.

Összesen 2,2 millió lejt osztottak szét a Kolozs Megyei Tanács hétfői rendkívüli ülésén a megyében tevékenykedő kulturális, ifjúsági és sportegyesületek programjaira, ebből 432 ezer lejt a magyar kulturális, ifjúsági és sport rendezvényekre fordítanak.

Az értékelésnél figyelembe vették a rendezvények nagyságát, fontosságát a közösségek szempontjából, így a Kolozsvári Magyar Napok részesült a legnagyobb támogatásban a megyei önkormányzat részéről – tájékoztat a Kolozs megyei RMDSZ közleményében Balla Ferenc megyei tanácsos, a tanügyi,  kulturális és egyházügyi bizottság elnöke.

A kulturális rendezvényekre 500 ezer lejt osztottak le, ennek majdnem 40 százalékát magyar egyesületek kapták, azaz 198 ezer lejt. Összesen 49 magyar szervezet részesül támogatásban.

  • A Kolozsvári Magyar Napok 25 ezer lejes kiemelt támogatásban részesülhet idén.
  • 9 ezer lejjel támogatják a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megrendezését,
  • a Szent István-napi Néptánctalálkozó 8 ezer és
  • a Kolozs megyei Szüretibál 6 ezer lej támogatásban részesül a megyei tanács jóvoltából.
  • Támogatásban részesül a Kolozsi Amatőr Néptánccsoportok Találkozója esemény,
  • a Téka Alalpítvány által szervezett Őszi Fesztivál,
  • a Tordaszentlászlói Kórustalálkozó
  • valamint XIX. Petőfi Sándor szavalóverseny, amelyet Désen szerveznek majd meg.

Az ifjúsági projektekre ugyancsak 500 ezer lejt osztottak szét. Ebben a kategóriában 31 magyar szervezet kapott támogatást, összesen 200 ezer lej értékben: 

  • Transilvania Trust Alapítvány 12 ezer lejt kap a Bonchidai Bánffy kastélyban szervezett Örökség Napokra;
  • az Igen, tessék! Egyesület fiatal vállalkozókat bemutató riportsorozata 10 ezer lejben részesül;
  • a KMDSZ Gólyabál és Gólya Nyáriegyetem, valamint Thinkonomy Nyári Tábor, egyenként 9 ezer lej támogatást kap;
  • a Dési Civil Műhely, a Tóvidék Egyesület és a Tordai Hasadéki Unitárius Találkozó projektenként 8 ezer lejes támogatást nyert el a pályázati kiíráson.
  • A Dribli Sportegyesület 6 ezer lejes támogatásban részesül a gyerekfoci programjaira.

A magyar történelmi egyházaknak összesen 322.100 lejt osztottak le, ebből

  • 246 ezret kap a református egyház, különböző egyházkerületei,
  • 73.500 lejt a római-katolikus egyház,
  • illetve 26.000 lej támogatásban részesül az unitárius egyház.
  • Az kolozsvári evangélikus egyházközség templomának felújítására 5 ezer lejes támogatást ítéltek meg,
  • míg a zsidó hitközség temető-karbantartási munkálatokra szintén 5 ezer lejes támogatásban részesül.

A nyertes pályázatok teljes listáját elviekben a Kolozs Megyei Tanács weboldaláról lehet letölteni, de egyelőre hiába kerestük.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro