// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Ennyi csendőri visszaélést állapított meg a belügyminisztérium belső vizsgálata

// HIRDETÉS

Carmen Dan miniszter ismertette az augusztusi 10-i szétvert kormányellenes tüntetésről készült jelentést.

Öt esetben jutott arra a megállapításra a belügyminisztérium belső vizsgálata, hogy augusztus 10-én, a román diaszpóra bukaresti kormányellenes tüntetésén a csendőrök ártatlan, erőszakos magatartást nem tanúsító tüntetőket bántalmaztak – közölte Carmen Dan belügyminiszter a véres összecsapásokba, majd a tüntetők kormánypalota elöli kiszorításába torkollt tüntetéssel kapcsolatban.

Ehhez képest eddig már közel 300 személy tett feljelentést az őt a tüntetésen ért atrocitások miatt.

A miniszter vasárnap este ismertette az aznapra elkészült belső jelentést egyes részleteit – persze csak szőrmentén, mivel, mint kiderült, a jelentést titkosították.

Azt is elmondta, hogy eddig 21 bűnvádi eljárás indult a tüntetés során a csendőrökre támadó erőszakos személyek ellen, ebbőll három ismeretlen támadó ellen zajlik. A csendőrökre támadó rendbontók közül összesen 20 személy ellen zajlik eljárás, közülük hármat előzetes letartóztatásba helyeztek, kettőt pedig hatósági felügyelet alá.

A miniszter – hasonlóan a csendőröket a téren vezető őrnagyhoz – elnézést kért mindazoktól, akiket bántalmaztak, függetlenül attól, hogy civilek vagy csendőrök.

Carmen Dan elmondta, a csendőrség több száz erőszakos személyről tud, azonosításuk folyamatban van.

Azt is közölte: a tüntetésnek hivatalosan nem volt szervezője – bár azt a külföldön élő románok szervezetei hirdették meg –, a megmozdulást a közösségi oldalakon és a sajtóban népszerűsítették.

Carmen Dan azt is közölte, hogy a jelentés titkos.

A tárcavezető szerint

a tüntetés előtt a hírszerzéstől kapott információk nem utaltak arra, hogy a politikai vagy a társadalmi helyzetet fenyegető válsághelyzet állhat elő.

Dan egyúttal az általa manipulációnak nevezett beszámolókat is cáfolni igyekezett. Hamisnak nevezte például, hogy a csendőrség megpróbálta volna megakadályozni a határátkelőknél, hogy a tüntetők belépjenek az országba, és azt is cáfolta, hogy a csendőrök egy kerekes székes nőt bántalmaztak volna – állítása szerint a nő egyszerűen kivetette magát a székből.

Azon vádak kapcsán, miszerint a csendőrök egy nyugdíjast is bántalmaztak volna, kifejtette: a férfi támadta meg a csendőröket, ezért eljárás indult ellene.

Carmen Dan szerint a tömegben olyan felbujtók voltak, akik arra próbálták rávenni a tüntetőket, hogy vegyék el a csendőrök fegyvereit, és lőjék fejbe őket.

A miniszter elmondta, a helyszínen jelen lévő ügyész szerint a tömegben 10-én délután négy órakor már mintegy ezer erőszakos személy volt jelen, akik mind a csendőrökkel, mind a békés tüntetőkkel szemben erőszakosan viselkedtek.

A miniszter elmondása szerint egyébként a jelentés arra enged következtetni, hogy az erőszakos cselekmények előre kitervelten zajlottak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro