// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Emil Boc kapitulált a kolozsvári táblaügyben, de van egy csavar a sztoriban – FRISSÍTVE

// HIRDETÉS

Napoca, Napoca, Napoca – szinte csak ezt hajtogatta a kolozsvári polgármester. De miért Koloszvár?

Sajtótájékoztatón mutatta be pénteken Emil Boc kolozsvári polgármester azokat a táblákat, amelyeknek javasolja az elhelyezését a város bejáratainál.

Boc leszögezte: javaslata „megszünteti a jogi konfliktust” a polgármesteri hivatal ellenében civilek által alapfokon megnyert perben, így okafogyottá teszi a bírósági hadakozást. Ez azt jelenti, hogy a városháza nem fog fellebbezést benyújtani az ítélet ellen, amely kimondja, hogy a városnévtáblákon fel kell tüntetni a város magyar nevét, vagyis a Kolozsvár feliratot.

A Minority Rights nevű civil szervezet és több tucatnyi kolozsvári magánszemély által alapfokon megnyert perről itt, az ítélet részleteiről pedig itt olvashat.

Az Emil Boc által ismertetett javaslat szerint románul, magyarul és németül is feltüntetik a város elnevezését, fölötte azonban elhelyeznek egy latin nyelvű feliratot, amely azt tudatja majd, hogy Napoca várost Hadrianus római császár uralkodása alatt nyilvánították municípiummá.

Boc azt mondja, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történész szakértőivel, sőt az egyetem rektorával, Ioan Aurel Poppal is véleményeztette a feliratot.

A táblákat – mivel a latin nyelvű felirattal nem szabványosak – még engedélyeztetni kell, így leghamarabb egy vagy másfél hónap múlva várható a felszerelésük a város határainál.

A polgármestert a sajtótájékoztatóra láthatóan átkapcsolták kontinuitás-üzemmódba, mivel minden második mondatában azt hajtogatta, hogy Napoca, Hadrianus, kétezer éves múlt, történelem, és hogy Kolozsvár toleráns, multikulturális, európai, modern város.

Nem maradt el a kínos pillanat sem, a Boc által a kivetítőn mutatott táblán Kolozsvár helyett Koloszvár szerepelt, Szakáts István aktivista nevetve hívta fel rá a polgármester figyelmét, aki annyit mondott, hogy tévedés, „jobb helyeken is előfordul”, a táblára majd a helyes felirat kerül.

Szőcs Izabella: Boc a szélsőjobbosok kedvére akar tenni a latin felirattal

Megkérdeztük Szőcs Izabellát, a Minority Rights Egyesület jogi képviselőjét, hogyan fogadták Emil Boc mai bejelentését, és mit szólnak ahhoz, hogy a magyar és német felirat mellé egy latin feliratot is kap Kolozsvár. Elmondta, szerinte nem zavaró a latin nyelvű felirat. „Számunkra az volt a fontos, hogy a hivatalos táblákra kerüljön fel a Kolozsvár és a Klausenburg felirat. Mindenképpen dicséretes, hogy Boc annak ellenére, hogy a bíróság nem kötelezte erre, a német feliratot is kihelyezteti.” – mondta. Úgy vélekedett, a polgármester csak a szélsőjobbosok kedvére akar tenni a latin nyelvű felirattal.

Kérdésünkre, hogy szerinte az önkormányzat miért nem élt a fellebbezés jogával, Szőcs elmondta: a polgármesternek be kellett látnia, hogy a bírósági határozat és az indoklás annyira egyértelmű és világos, hogy nincs ok a fellebbezésre, ugyanakkor nem kockáztathatta, hogy másodfokon is elveszítse a pert. Szőcs szerint az elöljáró mindenképpen jól járt, mert a román szélsőjobbosok megnyugodhatnak, hogy mégis csak egy bírósági döntés miatt kerülnek ki a táblák, a magyar kisebbség pedig elégedett lehet, mert nem küzdött a végsőkig a magyar felirat ellen. 

Na de!

Egyvalakinek ma biztosan szar napja van Kolozsváron, ő nem más, mint ez az úriember:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro