// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Emil Boc és Horváth Anna nélkül ünnepeltek a magyarok Kolozsváron (FOTÓKKAL)

// HIRDETÉS

A kolozsvári polgármester idén még csak nem is üzent. És neki sem üzentek. Az államelnöknek és a jogállamiságot lábbal tipró „zsarnoki hatalomnak” annál inkább.

„Valahol egy lány feketében jár” – csapott az érzelmi húrok közé Porcsalmi Bálint, az RMDSZ nemrég megválasztott ügyvezető elnöke a március 15-i megemlékezések szokásos fő színhelyén, a Biasini szállónál. Mire mélyebben elkezdtünk volna merengeni azon, hogyan kerül ide Bródy János és Koncz Zsuzsa örökzöldje, meg is érkeztünk a lényeghez: „a királyé nem leszek, nem leszek”.

És hogy kicsoda a király? Az a zsarnoki hatalom, amely lábbal tiporja a jogállamot, amely „lehallgat, ahelyett, hogy meghallgatna”, amely szülőket hallgat ki, amely még a kevés jó törvényt sem tartja be, és amely arra kényszeríti Horváth Annát, hogy március 15-ét ne a nemzeti ünnepen, hanem egy bírósági tárgyalóteremben töltse. A frissen lemondott kolozsvári alpolgármester tárgyalásának újabb fordulóját ugyanis épp ma délelőttre tűzték ki, ezért nem vehetett részt az ünnepségen.

„Ma a zsarnok újra itt jár közöttünk – mosolygós, nem büdös a lehelete, tanult és több nyelven beszél – de attól még zsarnok. A mai szabadságharcunkban nem világosak a frontvonalak, nem mindig ismerjük fel az ellenséget, és az eszközeink sem mindig adottak a harchoz – de tévedés ne essék: ez szabadságharc. És a miénk” – fogalmazott Porcsalmi, aki a román nyelven elmondott rövid beszédében a többnyelvű helységnévtáblák ügyét is megemlítette.

Porcsalmi azonban nemcsak sajátos kisebbségi jogvédelmi problémákat, hanem – óvatosan bár – általánosabb és kényesebb társadalmi kérdéseket is érintett. „De zsarnokság lakozik ott is, ahol a férfi veri a nőt, ahol nem fogadják el a másként gondolkodót.... Szabad lesz a fiatal pár, ha szabadon szerethet, és szabad lesz a család, ha szabadon dönthet” – mondta a pódiumnál álldogáló egyházfiak sorfala előtt.

Csoma Botond parlamenti képviselő, Kolozs megyei RMDSZ-elnök szóvá tette, hogy a csendőrség ismét Erdély-zászlókat távolított el a felvonuláson, kiemelve az eset abszurditását, hiszen „Erdély címere része Románia címerének”.

Csoma élesen bírálta Klaus Iohannis államfőt is, amiért az Európa Tanács parlamenti közgyűlése előtt azt állította, hogy Romániában modellértékű a nemzeti kisebbségek védelme, hiszen őt kisebbségi németként államfővé választották. És azért is, mert immár második éve „elfelejti” köszönteni a romániai magyarokat március tizenötödike alkalmából.

Nem az államelnök volt az egyetlen, aki – szemben a magyar és román miniszterelnökkel – ezt elmulasztotta. Emil Boc kolozsvári polgármester idén esélyt sem adott arra, hogy kiakadjon a tapsszámláló: az előző évekkel ellentétben nem vett részt az ünnepségen, és nem is üzent – és neki sem üzent egyik szónok sem, pedig igencsak aktuális lett volna.

Zeng, zeng az énekszó... és a tömeg a Főtér felé tart.

Ez az Erdély-címeres zászló szerencsére túl kicsi ahhoz, hogy a rendfenntartók észrevegyék.

Friss, ropogós a kokárda, csak tessék!

Szigorú csendőrök vigyáztak a márciusi ifjakra.

Kokárda, csajok, satöbbi.

A verőfényben szabadon lobog a székely zászló. Egyelőre.

Mert nem csak kenyérrel él a forradalmár...

„Fel, fel, huszárok, a csatára, a szent szabadság oltalmára...”

Forradalmak ha találkoznak.

Fő a jókedv: Gergely Balázs és Csoma Botond Porcsalmi Bálinttal, aki már hangol.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke itt már kemény szavakkal ostorozza a zsarnokot. De ki a titokzatos király?

Ha a királyról nem is tudtunk meg sokat, az biztos, hogy ez itt a nép.

És egy igazi márciusi ifjú: Marosán Csaba színművész verssel lelkesít.

Az akadémiai szféra elhelyezi a kegyelet koszorúit.

Hoppá, itt egy Erdély-zászló, amit a szerveknek nem sikerült kiszúrni.

Adakozni is lehetett a kommandói iskola javára.

„Valahol egy lány feketében jár...”
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro