Teodorovici gyakorlatilag átírná az EU egyik megkerülhetetlen alapelvét.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a román uniós elnökség kezdete előtt alig pár héttel olyan javaslattal állt elő, hogy a frissen felszentelt ortodox megakatedrális falai is beleremegtek, s Brüsszelben enyhén kilengtek a szeizmográfok mutatói.
Ahelyett, hogy a szülőföldön való boldogulás támogatásáról szónokolna, a tárcavezető egy keddi parlamenti vitán azt vázolta fel, hogy egy az egyben eltörölné az Európai Unió egyik alapvető elvét, amely a munkavállalók szabad mozgására vonatkozik, és bevezetné, hogy egy személy legtöbb 5 évig dolgozhasson egy másik uniós államban.
Teodorovici szerint az nem buli, hogy bárki bármennyit dolgozhat külföldön, mert aki már egy fél évtizedet ledolgozott egy gazdag nyugati országban, és van lehetősége rá, hogy kinn maradjon, soha nem fog hazatérni Romániába.
„A javaslatot már bemutattam az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek. Észre kell vennünk, amennyiben nem szabályozzuk szigorúbban a munkaerőpiacot, tovább mélyül a szakadék a keleti és a nyugati uniós tagállamok közt” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Teodorovici abban bízik, hogy egy ilyen – az EU összes országára érvényes – jogszabály valamelyest megállítaná a kivándorlást és az egyre súlyosabb romániai szakemberhiányt is orvosolná.
A liberálisok egyébként máris Eugen Teodorovici azonnali menesztését követelték a kormányból, szerintük ez a javaslat is azt bizonyítja, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) bosszút akar állni a diaszpórán, mivel a külföldön élő román állampolgárok rendszerint nem Dragneáékat támogatják a választásokon. Teodorovici kijelentésétől elhatárolódott már Călin Popescu-Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke is, aki leszögezte, nem támogatja a pénzügyminiszter javaslatát.
Sorina Pinteát, az egészségügyi minisztert viszont inspirálhatta Teodorovici javaslata, mivel bejelentette, egy olyan tervezeten dolgoznak, mellyel megpróbálnák itthon tartani a rezidens orvosokat. Pintea azt mondta, lehet, hogy a munkaszerződésüket egészítenék ki egy olyan paragrafussal, amely arra kötelezné a rezidenseket, hogy „néhány évig” dolgozzanak a román kórházakba. A rezidens orvosok fizetését nemrég duplázták meg, jelenleg 5000 lejt keresnek átlagban, de sokan közülük még így is külföldön keresnek munkát.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szeptemberben közzétett felmérése szerint a romániai munkaerőpiac egyre súlyosabb válságát az okozza, hogy a 20 és 64 év közötti román állampolgárok körülbelül 20 százaléka más Európai Uniós országban dolgozik. Az uniós arány egyébként 3 százalék körül mozog. Románia tehát e tekintetben első helyen áll az EU-ban, megelőzve Litvániát, Horvátországot, Portugáliát, Lettországot és Bulgáriát.
A külföldön munkát vállaló román állampolgárok 17 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
Az Európai Unió országai közül Romániának volt a legnagyobb arányú lakosságvesztése az utóbbi évtizedben: állampolgárainak 17 százaléka távozott külföldre, erről itt írtunk bővebben.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.