// 2024. október 1., kedd // Malvin
Románia

Elpusztult volna-e Erdély egy atomháborúban?

Megnéztük, mely romániai célpontokat bombázták volna le az amerikaiak a harmadik világháború kitörése esetén.

Az Amerikai Nemzetbiztonsági Levéltár nyilvánosságra hozta azon célpontoknak a listáját, amelyeket '89 előtt, egy amerikai-szovjet háború esetén atomcsapás ér(hetet)t volna – legalábbis azt a részét, amelynek a titkosítását mára feloldották.

A listán 1100 katonai és polgári célpont szerepel,

köztük magyarországi és romániai települések is, ami nem csoda, hiszen mindkét ország a volt kommunista tömbhöz tartozott. A 444 feltérképezte a magyarországi célpontokat, amelyek szinte kizárólag repterek.

A 15 magyarországi target mellett azonban bőven szerepelnek romániai települések is az elpusztítandó helyek listáján: mi 25-öt számoltunk össze ezen az interaktív térképen.

A térképen egyébként nem csak a helyszíneket lehet megtekinteni: ha a kurzort rávisszük valamelyik célpontra, megjelenik a település neve és a Detonate felirat, amelyre rákattintva megkapjuk a pusztítás becsült adatait is (vagyis tulajdonképpen mi magunk robbanthatjuk fel a bombát – persze csak virtuálisan).

Hogy érzékeltessük, miről van szó:

ha például Brassót érte volna atomtámadás, az mintegy 210 ezer halálos áldozattal és 109 ezer sebesülttel járt volna. A környéket – nagyjából a Vidombák-Négyfalu-Szászhermány vonalon – a robbanás teljesen letarolta volna, a legközelebb székelyföldi települést, Kököst azonban alig (vagy egyáltalán nem) érintette volna a csapás.

Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban a következő célpontok kerültek az atomrakéta „hatókörébe”: Szatmár, Arad, Temesvár, Karánsebes (itt katonai repülőtér volt), Torda, Szeben, Brassó és Vidombák (utóbbi vélhetőleg az ottani repülő- és helikoptergyár miatt).

A legcélzottabb régiók,

a lista alapján, a Regát és a Fekete-tenger partja: a déli részeket egy háború teljesen letarolta volna. Csak Bukarestben három célpontot is feltüntettek, közülük az egyik az Otopeni (ma Henri Coandă) repülőtér.

A Székelyföld viszont többé-kevésbé túlélte volna az atomháborút: itt nem szerepel egyetlen célpont sem.

Azt nem mertük kipróbálni – még csak virtuálisan sem –, mekkora pusztítást okozott volna az összes romániai célpont felrobbantása.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro