// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Élmény lesz sétálni Kolozsvár belvárosában (LÁTVÁNYTERVEK)

// HIRDETÉS

Újabb négy óvári utcát kapnak vissza a gyalogosok és a turisták. Nem kímélik a gépkocsivezetőket.

Négy belvárosi utcából is száműznék – részben vagy teljes egészében – a gépjárműforgalmat Kolozsváron: a Wesselényi (Regele Ferdinand), a Szappanyos (Tipografiei), a Bocskai (Sextil Pușcariu) és a Kornis (Emile Zola) utcák látványterveit kedden tette közzé az önkormányzat, és máris megtartották az első közvitát a felújításról.

A látványtervekből és a közvitán elhangzottakból is egyértelművé vált, a munkálatok révén gyökeresen megváltozna a belváros hangulata, és ennek nemcsak a turisták, hanem a gyalogosok és kerékpárral közlekedők is örülhetnek. Lezárják ugyanis az autós forgalom elől a Wesselényi utat, mely a vasútállomás felőli Nagy/Horea út és a Főtér közötti összeköttetést biztosítja – a tervek szerint kizárólag a buszok hajthatnak majd be. Ugyanakkor megszüntetik a parkolási lehetőséget a felsorolt utcák mindegyikében, kicserélik a járólapokat, gazdaságos LED-lámpákra cserélik a jelenlegi közvilágítást. Új bicikliúttal kapcsolnák össze a vasútállomást és a Főteret, elrejtenék a csatornafedeleket, és a műemléképületeket csúfító kábelrengeteget, valamint a reklámfelületeket is átstrukturálnák.

Így fog kinézni a tervek szerint a Bocskai utca

A Central áruház előtti teret szintén újragondolják: fákkal ellensúlyozzák majd a betonszürkeséget. Itt jelenleg 4186 négyzetméter az aktív forgalmi sáv, ezt mintegy 3000 négyzetméterre redukálják.

A Kornis utcában teljesen megszüntetnék a parkolókat, így az önkormányzat szerint az itt megforduló autók száma is csökkenne, hiszen a mostani forgalom nagy részét a parkolót kereső gépjárművek teszik ki. A Bocskai utcára pedig csak az áruszállítókat engednék be.

A Szappanyos/Nyomda utcában úgynevezett megosztott teret (share space) hoznak létre. Ez a kifejezés a nyugati nagyvárosokban azt jelenti, hogy a forgalmi sávot egyszerre használhatják a gyalogosok, a bringások és a gépjárművezetők, de a megengedett sebesség olyan alacsony, hogy csak annak éri meg behajtani, aki nem siet. 

A parkolók kérdése mindig neuralgikus pont Kolozsváron, természetesen ez a közvitán is szóba került. A felszólalók szerint az önkormányzat nem szüntethet meg úgy parkolókat a belvárosban, hogy semmilyen más alternatívát nem biztosít a sofőrök számára. Dan Tarcea alpolgármester válaszában kifejtette: a parkolók plusz forgalmat eredményeznek. Az önkormányzat eltökélt szándéka csökkenteni a belvárosi autók számát a nem motorizált közlekedés javára, mivel  – az elöljáró véleménye szerint – túl nagy jelentőséget tulajdonítunk egy olyan közlekedési módnak, mely elavulttá válik. Amúgy is ideje leszoknunk arról, hogy háztól házig kocsikázzunk. 

A tervek szerint az önkormányzat év végéig kiírja a pályázatot a kivitelezésre, jövő nyáron pedig megkezdődhet a nagyszabású munka.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro