// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Berszán Zsolt

Elkotyogta a román sajtó az egyik magyar díjazottat

Berszán Zsolt képzőművész az egyik, aki Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat kap.

A magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak. A díjat minden évben három kategóriában adják át: egy képzőművészt, egy irodalmárt és egy előadóművészt tüntetnek ki, de az RMDSZ nem hozza előzetesen nyilvánosságra, hogy kit, az csak a díjátadón szokott kiderülni.
 
Tavaly a rengeteg díjat, végül pedig az Oscar-díjat is elnyerő Saul fia miatt sejtettük, hogy a film egyik főszerepét alakító erdélyi színészt, Molnár Leventét tüntetni ki az RMDSZ is, a tippünk be is jött.
 
Idén nem hivatalos forrásból tudtuk meg, hogy Berszán Zsolt képzőművész (a fenti képen középen) lesz az egyik díjazott, később ez megjelent a Ziua de Cluj kolozsvári hírportálon, ahol maga Berszán is örömét fejezi ki a díj kapcsán. Van egy erős tippünk arra is, hogy kit díjaz idén az RMDSZ az irodalom területén, de nem áruljuk el, inkább találgassanak önök is kommentben.
 
Az idei díjátadó gála január 22-én, vasárnap délután öttől zajlik Kolozsváron a sétatéri Kaszinó épületében, ahol a díjazottak méltatása után Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista legújabb közös produkcióját, a Kolozsvár-filmet élvezhetjük.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro