// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Elképesztő: még egy új sípályát sem sikerült botránymentesen átadni

// HIRDETÉS

Az átadás napján dobta be a törölközőt a felvonó.

Botrányosra sikeredett az ország egyik leghosszabb sípályájának átadása Moldva északi részében, a Ráró-hegységben szombaton: az idegenforgalmi miniszter, Bogdan Trif jelenlétében forgalomba helyezett létesítményben két órára leállt a felvonó.

Az emberek igencsak nagy számban adtak hangot elégedetlenségüknek, amiért az illetékesek még arra sem voltak képesek, hogy legalább az első napon hibátlanul működjön a létesítmény, ráadásul amiatt is panaszkodtak, hogy nincs elég parkolóhely.

Az illetékesek arra fogták a gikszert, hogy túl alacsony volt a hőmérséklet, és a felvonót sem használták már több mint öt éve. Arra nem adtak magyarázatot, hogy egy sípályán megépített felvonónak milyen körülmények között kell működnie, ha ez alacsony hőmérsékletben nem megy.

A pályát egyébként kormánytámogatással újították fel, Bogdan Trif elmondta, hogy a 15 millió eurós befektetés 90%-át az idegenforgalmi minisztérium biztosította, és amennyiben sikerül a pálya második szakaszát is kialakítani, ez lesz a leghosszabb sípálya Romániában. 

Mihăiţă Negură, Câmpulung Moldovenesc elöljárója szerint, ez jelenleg Moldva legmodernebb sípályája: hossza 2850 méter, 1220 méteres magasságból indul, az alja 765 méteren található, a szintkülönbség közel 500 méter. A pálya közepes nehézségű, drótkötélpályás felvonóval és éjszakai világítással is rendelkezik, a hóágyúk működését egy 10 000 köbméteres vízgyűjtő tóból biztosítják. A polgármester azt is elmondta, hogy a pályát felfele, 1564 méteres tengerszint fölötti magasságig bővítenék ki a második szakasszal. 

A sípálya kialakítása egyébként jellegzetesen romániai viszonyok között zajlott: már 2009-ben elkezdődött, és az eredeti terv szerint 2012 végén kellett volna átadni. A munkálatok 80 százalékának elvégzése után azonban támogatás nélkül maradt a projekt, így a folyamat leállt, és csak 2016 szeptemberében folytatták a munkát. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro