// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Elkapták a gyorshajtót, aki helyett egy nőt lőtt meg egy rendőr

// HIRDETÉS

A menekülő autósra hat lövést adott le egy rendőr, de az egyik golyó visszapattant, és egy arra járó nőt talált el.

24 órára őrizetbe vették hétfőn azt a gépkocsivezetőt, akire rálőttek péntek este a rendőrök, de tévedésből egy járókelőt sebesítettek meg, közölte a szászrégeni ügyészég. A 20 éves fiatalembert hatósági közeg megsértésével gyanúsítják, ezután dől el, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e vagy sem. Az illetőt tavaly már megbírságolták gyorshajtásért.

Egy nappal korábban a szászrégeni ügyészek bejelentették, hogy eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés ügyében egyelőre gyanúsított nélkül.

„Egy rendőr szolgálati fegyveréből kilőtt golyó visszapattant és súlyosan megsebesített egy nőt. Figyelemmel kísérjük az áldozat sorsát és abban reménykedünk, hogy hamarosan felépül. Az idegsebészek szerint a golyó megpattant és úgy fúródott az áldozat testébe. A ballisztikai szakértők feladata, hogy megállapítsák, pontosan hogyan történt a szerencsétlen esemény. Az in rem nyomozás gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés és két rendbeli hatóság elleni erőszak ügyében folyik” - közölte Lucia Borda szászrégeni főügyész.

Az ügyészég vizsgálja, hogy a rendőr megfelelő módon használta-e lőfegyverét a Maros megyei Magyarón, ahol a szászrégeni rendőrök által riasztott kollégák próbálták megállítani a gyorshajtót, de az ő jelzéseikre sem állt meg. Az egyik rendőr ekkor szolgálati fegyverével hatszor rálőtt az autóra, az egyik golyó azonban egy gyalogos nő fejét találta el. 

A rendőrök elsősegélyben részesítették a sérültet, akit aztán mentővel előbb a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári kórházba szállítottak. A nőt hétvégén megműtötték, a golyót eltávolították, de továbbra is mesterséges kómában tartják. Fokozatosan ébresztik majd fel, hogy elkerüljék a komplikációkat, nyilatkozták vasárnap a kezelőorvosai. 

Az elmúlt három év mindegyikében meghalt egy ártatlan ember rendőrségi fegyverhasználat miatt, nehezményezi a romániai Helsinki Bizottság. A jogvédő civil szervezet olyan törvénymódosítást kér, amely megtiltaná a rendőröknek fegyver használatát szabálysértési ügyekben. Úgy vélik, a rendőröket ki kellene képezni inkább arra, hogy a kisebb horderejű ügyekben az ellenállást tanúsítókat sokkolóval szereljék le, a gyorshajtókat pedig útra teríthető szeges szalaggal állítsák meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.