// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor
vegyesen

Eljött a látogatások ideje: Romániába jön Volodimir Zelenszkij…

// HIRDETÉS

… és várjunk, mert ennél van szebb is, mert Magyarországra látogat Klaus Ionopotchivanoc Iohannis… továbbá a román miniszterelnök is utazik, és útközben pufulécet vásárol.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Romániába látogat

Bizony, hazai hivatalos források szerint Volodimir Zelenszkij ellátogat a kis hazába, mégpedig a tervek szerint október 10-én, azaz jövő kedden.

Persze, ezek csak tervek, hiszen Ukrajnában háború van, ezért a helyzet pillanatnyi alakulása felboríthatja az események menetét. Tehát a legvégső, hivatalos pont az utolsó pillanatban kerül fel az látogatás I-jére.

Ez lenne Zelenszkij úr első látogatása azóta, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. És hogy miért? Hát azért, mert Románia Ukrajna hű szövetségesének bizonyult az ukrán gabonaszállítmányozás körül kialakult válságban. (Ellentétben, ugye, Magyarországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával.)

Nyilván az is fontos elem, hogy Románia támogatja Ukrajna NATO- és EU-csatlakozását. Addig, ameddig kell, mondta korábban a román államelnök. És pont.

Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök Magyarországra látogat

A „történelmi” látogatásra október 11-én, azaz jövő szerdán kerül sor, mégpedig Novák Katalin államelnök meghívására.

Persze, kérdezheti valaki, oké, s ebben mi a pláne. Hát, semmi nem lenne, ha Ionopot elnök úr két mandátuma alatt nem ez lenne az első ilyen látogatása.

A sajtó megkérdezte Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, mi a véleménye a látogatásról. Erre mit lehet mondani: az elnök úr örült, fontosnak tartottta. Azonban hozzátette, hogy ilyen találkozásokat minden évben meg lehetett volna ejteni. Biza, tesszük hozzá, megbeszélendő téma, na, az lenne elég. Kelemen Hunor még hozzátette: „Lassabban mozdul.” Mármint a mioritikus államelnök. És ebben nagyon egyetértünk. Úgy mozog, ahogy beszél. Lassan, megfontoltan. Jó, lássuk be, Brüsszel felé azért gyorsabban is tud moccanni.

És a legszebb bréking utazós hír: Marcel Ciolacu útközben megállt és… pufulécet vásárolt

Aki esetleg nem tudja, mi az a pufuléc: puffasztott kukorica(pehely). Na de hogy kerül a képbe ez a fura nassfalat, és főleg a miniszterelnök?

Hát úgy, hogy Ciolacu úr szintén utazott. Nem Kijevbe, nem is Budapestre, hanem a Vâlcea megyei Râureni településre, ahol van egy konzervgyár. Na, oda utazott, hivatalos látogatásra. És útközben megéhezett. Előfordul az ilyen, még egy miniszterelnökkel is. Na de a mi drága jó kormányfőnk nem egy luxusétterembe tért be, hanem egy helyi kisboltba, ahol pufulécet vásárolt. És fotókat is készített. És ki is tette őket a Facebook-ra. Hát nem szép?

És akkor most már jó hangosan kijelenthetjük: felbőgtek a jövő évi választási kampánytank motorjai.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.