Mivelhogy a szórvány jobban porlik, mint a szikla.
Mindent meg kell tenni a szórványban a magyarság fogyásának megállításáért és adott esetben ennek a folyamatnak a visszájára fordításáért - hangsúlyozta a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-program oktatási hetének indulásakor, hétfőn a fővárosi Magyarság Házában.
Potápi Árpád János kiemelte: a kiutazó fiatalok vállalták, hogy a magyarságot képviselik a határokon túl, és mindent megtesznek a szórványban élők segítése érdekében.
Rámutatott: a magyar nemzet létszámában és sok helyen arányaiban is fogy. Hozzátette, mindent meg kell tenni azért, hogy ezt a folyamatot lassítsák, hátráltassák, adott esetben a visszájára fordítsák.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a fogyás különösen drasztikus a szórványban élők körében, van, ahol a 75 százalékot is meghaladta az elmúlt évtizedekben. Eközben a tömbben élőknél a fogyás szinte észrevehetetlen, illetve van, ahol nem is fogy a magyarság.
Kiemelte: a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára indított program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Utóbbi helyeken is élnek is olyan magyar közösségek, amelyek tagjai családi kapcsolatok, munka miatt költöztek ki, de úgy gondolták, őket is
bevonják a programba - jelezte.
Minden helyszínt egyeztettek a külhoni magyar vezetőkkel, társadalmi szervezetekkel, politikai pártokkal, a történelmi egyházakkal, s ezután határozták meg azt is, hogy egy-egy területre hány ösztöndíjast küldenek ki.
A program keretében ötven magyar fiatal utazik ki, a cél a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitásának megerősítése, a közösségi hálózatok kiépítésének segítése.
Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos kiemelte: a Kárpát-medencei szórvány 95 éve „olvad", és a folyamat megállítása mellett a programmal az anyaország gondoskodását is szeretnék közvetíteni. Szavai szerint hűséget, reményt és hitet fognak tapasztalni a fiatalok a kijelölt helyszíneken.
Jelezte: a kiutazók közül 18 nem anyaországi ösztöndíjas, de ez is a program célja, s az, hogy megtapasztalják, milyen sokszínű a Kárpát-medence. Reményét fejezte ki, hogy a programnak ugyanolyan sikere lesz, mint a Kőrösi Csoma Sándor-programnak.
A programra 350 millió forintot különítettek el, időtartama 9 hónap lesz, és célja még, hogy nemzeti elkötelezettségű fiatalok számára tanulási lehetőséget biztosítson a szórványközösségekben.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...