// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Elhagyják az iskolát, mert oda se jutnak

// HIRDETÉS

Vidéken a legrosszabb a helyzet, azokon a településeken, ahol nincs iskola.

Hihetetlen, de sok-sok évvel az iskolabuszok romániai bevezetése után is a diákok szállításának megoldatlansága a legfőbb oka annak, hogy a tanulók jelentős hányada korán abbahagyja az iskolát. Romániában az iskolaelhagyás kimagaslóan nagy, a diákok több 18 százaléka nem fejezi be a kötelező osztályokat.

A korai iskolaelhagyás legfőbb oka az, hogy a tanulók fizikailag nem jutnak el az iskolába, derül ki a Romániai Akadémiai Társaság civil szervezet közoktatási jelentéséből, amelyet ma mutattak be a Román Nemzeti Bank székházában.

Ahogy az egész Unióban, úgy Romániában is csökken az iskolaelhagyók aránya, de itt a leglassabban: hét év alatt mindössze 1,7 százalékponttal. Így csak szép álom marad az ország által vállalt cél, miszerint két éven belül 11,4 százalékkal csökkenti az iskolaelhagyást, áll a jelentésben.

A korai iskolaelhagyás drámai mértékét nem lehet egyetlen intézkedéssel csökkenteni, integrált intézkedéscsomagra van szükség főként azok esetében, akik nem tudnak azon a településen iskolába járni, ahol laknak, illetve az anyagilag hátrányos helyzetű gyermekek esetében, hogy a rendszer egyetlen gyermeket se hagyjon lemorzsolódni. 

A jelentés szerint az állami hatóságok nem is ismerik pontosan az ingázó gyermekek helyzetét. A tanulók utaztatásának rendezése mellett hozzá kell fogni bentlakásokat és iskolai menzákat építeni és működtetni, hogy ne a gyermekek lakóhelye és anyagi helyzete döntse el a jövőjüket.

Ecaterina Andronescu tanügyminiszter év elején minden iskolásnak táblagépet, minden iskolának okostáblát és a vidéki településeknek 2300 új mikrobuszt ígért iskolabusz gyanánt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro