A pénzügyi gondokat már egy új vezetés próbálja meg orvosolni.
A magyar állam által fenntartott Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) szenátusa a szerdai estébe nyúló ülésén elfogadta az oktatási intézmény vezetőinek a lemondását - áll a szenátus közleményében.
János Szabolcs rektor, Berei Annamária gazdasági igazgató, Horváth Gizella rektorhelyettes és Balogh Brigitta tudományos titkár azt követően nyújtotta be lemondását, hogy egy belső vizsgálat hiányosságokat és szabálytalanságokat tárt fel a felsőoktatási intézmény gazdálkodásában és pénzügyvitelében. A Krónika napilap birtokába került adatok szerint az egyetem az elmúlt években mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel.
A szenátus közölte: az egyetem új vezetőinek a megválasztásáig a lemondott tisztségviselők ügyvivői státusban látják el feladataikat.
„A szenátus elkötelezte magát a kialakult gazdasági helyzet következetes kezelése mellett, és tájékoztatja a közvéleményt, hogy az egyetem elfogadott költségvetése biztosítja az oktatási és kutatási tevékenység zökkenőmentességét, valamint az intézmény pénzügyi kötelezettségeinek a maradéktalan teljesítését" – olvasható a közleményben.
Az egyetem döntéshozó testülete azt is közölte, hogy befejezéséhez közeledik az egyetemi székház építése, küszöbön áll a doktori képzés beindítása anyaországi partnerintézményekkel együttműködésben, és az ütemtervnek megfelelően zajlik egy a hallgatók munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő európai uniós forrásokból támogatott nagyszabású projektje.
Pálfi József egyetemi docens, a szenátus elnöke az MTI-nek elmondta, a PKE-n folyamatban van a tisztségviselők megválasztása.
„Már túl vagyunk a tanszékvezetők megválasztásán, megtörtént a kari tanácsok megválasztása, következik a dékánok és a rektor megválasztása. A választási menetrendnek megfelelően március elején lehet új rektora az egyetemnek" - nyilatkozta a szenátus elnöke.
A hiányosságok észlelése nyomán az erdélyi magyar felsőoktatásra szánt magyar állami támogatásokat kezelő Sapientia Alapítvány átvette a PKE pénzügyi tevékenységének az ellenőrzését, és ettől a tanévtől a magyar állami pénzeket csak az alapítvány jóváhagyásával költheti el a nagyváradi egyetem.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.