A jelenlegi trend alapján 2016-ban nem éri el az 5 százalékot.
Kiszorulhat a parlamentből az RMDSZ, s ez késztette arra, hogy a hét végén tartott kolozsvári kongresszusán politikájának „újratervezését” állítsa a tanácskozás központjába – fejtették ki erdélyi magyar elemzők az MTI-nek.
Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója felidézte, az RMDSZ már 2012-ben is 5,1 százalékos eredményt ért el a parlamenti választásokon. Akkor viszont a választási törvényben rögzített alternatív küszöb abban az esetben is lehetővé tette a bejutását, ha nem éri el az öt százalékot. A választási törvény folyamatban levő módosítása azonban előrevetíti, hogy a 2016-os választásokon tényleges ötszázalékos küszöbbel kell megküzdenie az RMDSZ-nek.
és ha az eddig meghatározó trendek folytatódnak, és a magyar választók passzivitása a román választókéhoz viszonyítva is egyre nő, akkor megjósolható, hogy 2016-ban öt százalék alá süllyed az RMDSZ. Ezt az eróziót Klaus Johannis elnökké választása és az RMDSZ-nek az ehhez való viszonyulása is gyorsította” – állapította meg Kiss Tamás, aki szerint már nem elég csak a retorikán változtatni.
A szociológus szerint felhajtó erőként működhetne, ha az RMDSZ-nek sikerülne kiegyeznie az ellenzéki pártokkal. Hozzátette, noha sem a Magyar Polgári Párt (MPP), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tudott alternatívát felmutatni a szövetséggel szemben, a választók sorában igény van az összefogásra mint szimbólumra. „Ha az RMDSZ túl tud lépni az indulatain, ebből csak nyerhet” – tette hozzá Kiss Tamás.
Az elemző szerint az RMDSZ-nek a siker érdekében a vezetőség személyi összetételében is meg kell jelenítenie a váltást. Hozzátette,
márpedig ők az elmúlt 25 év meghatározó alakjai voltak. Fontosnak tartotta azonban, hogy sikerüljön Kelemen Hunor mellé „felépíteni” fiatal politikusokat. Hozzátette, a jelenlegiek csak egy-egy régióban meghatározó arcok, nincs országos elismertségük.
Illyés Gergő, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet erdélyi munkatársa is megemlítette, hogy az RMDSZ évek óta a rá leadott szavazatok számának a csökkenésével szembesül. „A tavalyi államfőválasztás eredménye pedig hidegzuhanyként érte” – tette hozzá. Az derült ki ugyanis, hogy a magyar közösséget is lehet mozgósítani, csak nem azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig próbálták.
„A meghirdetett újratervezés azt jelzi, hogy az RMDSZ vezetőségének egy része felismerte a változtatás szükségességét. Vannak azonban olyan csoportok is a szövetségben, akik
– állapította meg az elemző.
Illyés Gergő szerint az elfogadott kongresszusi határozatok már jeleznek egyfajta szemléletváltást. Úgy vélte, ezek olyan eszközökként tekintenek az önkormányzatokra, amelyek révén közpolitikákat lehet végrehajtani.
A politológus különös jelentőséget tulajdonított a kongresszuson elhangzott köszöntőbeszédek némelyikének. Klaus Johannis üzenetéből azt emelte ki, hogy az államfő kijelentette: sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a kisebbségeket érintő jogok és lehetőségek a gyakorlatban is megvalósuljanak. „Ez ellentétben áll azzal a hivatalos román állásponttal, mi szerint
– jelentette ki.
Azt is fontosnak találta, hogy Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke Románia miniszterelnöke és a román parlamenti pártok elnökei jelenlétében mondta el: az autonómiát nem lehet valamiféle veszélyforrásnak tekinteni. „Ezt nehezen lehet másképpen értelmezni, mint bírálatot a román állam felé” – jelentette ki az elemző.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!