Eddigi eredményei a korrupcióellenes harcban mindenkit meggyőztek.
Újabb három évre Laura Codruţa Kövesit nevezte ki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) élére Klaus Iohannis - ezt maga az államfő közölte szerdán a köztelevíziónak adott interjújában.
Az elnök hozzátette: nagyon elégedett a DNA tevékenységével és semmi kétsége nincs Kövesit illetően. A kinevezésről szóló elnöki rendelet várhatóan csütörtökön jelenik meg a hivatalos közlönyben.
A korrupcióellenes főügyész mandátumának meghosszabbítását javasló Raluca Prună igazságügyi miniszter szerint a DNA működését leginkább az minősíti, hogy látványosan emelkedett a vádhatóságba vetett bizalom. A DNA-ban a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján a felnőtt lakosság 61 százaléka bízik, messze meghaladva más közintézmények bizalmi indexét - mutatott rá a tárca vezetője.
Kövesi a múlt héten nyilvános meghallgatáson vett részt a bírák és ügyészek szakmai fórumaként működő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ülésén. Rámutatott, hogy tavaly rekordszámú (1250) gyanúsítottat állított bíróság elé a DNA, és csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendeltek el.
A DNA 2015-ben hatszor több köztisztviselő ellen indított bűnvádi eljárást, mint a Kövesi 2013-as kinevezése előtti évben.
A törvény szerint egyazon személy kétszer kaphat hároméves főügyészi megbízást a DNA élén. Kövesi jelezte: második mandátuma idején szeretné növelni a bűnözésből származó vagyonok elkobzásának hatékonyságát. Javasolta, hogy a törvényhozók terjesszék ki a beismerő vallomáson alapuló vádalku lehetőségét több korrupciós bűncselekményre, példaként a megvesztegetés elfogadását, és a pénzmosást említette. Jelenleg a román jogrend nem ösztönzi a beismerő vallomást a hét évet meghaladó börtönbüntetéssel sújtható bűncselekményeknél.
Kövesi 2006 és 2012 között Románia legfőbb ügyésze volt. Traian Băsescu volt államfő később elmondta: azért esett akkor a teljességgel ismeretlen erdélyi ügyészre a választása, mert az egykori válogatott kosárlabdázó Kövesiről küzdőszellemet feltételezett, egyetlen vádlottját sem mentette fel a bíróság, és az akkor még csak 33 éves jogásznak „semmi köze nem lehetett a legfőbb ügyészség elefántjaihoz".
A DNA a legfőbb ügyészség szervezeti autonómiával rendelkező alegysége, amely - a tízezer eurós csúszópénzt vagy 200 ezer eurós kárt meghaladó - korrupciós ügyekben illetékes, illetve minden olyan esetben, amelyben a gyanúsítottak köztisztviselők.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.