// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Ekkora egyéni adományt még sosem kapott Böjte atya

// HIRDETÉS

Az adományozó nem más, mint Ákos, aki időközben megegyezett a Telekommal.

Rejtélyes közlemény jelent meg alig egy órája Kovács Ákos popénekes hivatalos Facebook-oldalán: „Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. A partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.” A lakonikus tömörséggel megfogalmazott közlemény megjelent a Magyar Telekom honlapján is.

Ez eddig is elég titokzatosnak hat, mert nem derül ki, hogy a megegyezés pontosan miben áll. Még furcsább az, hogy ugyanabban a posztban az is kiderül, hogy Ákos felajánlott 50 millió forint támogatást a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, amit Böjte Csaba a budapesti – Ákos tulajdonában lévő – Andante Borpatikában vett át.

Böjte atya nyilatkozata szerint ez a legnagyobb egyéni adomány az alapítvány történetében. „Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani gyermekkacagássá, jó magyar szóvá. Ez a támogatás az anyaotthonaink, gyermekvédelmi központjaink számára váratlan tavaszi angyaljárás. Isten fizesse meg!” – idézi Böjte atyát Ákos posztja.

Nem tudni, hogy van-e valamilyen közvetlen vagy közvetett kapcsolat a popsztár és a Telekom megegyezése, illetve a dévai gyermekmentő alapítványnak nyújtott több mint nagylelkű támogatás között. A Magyar Nemzet Online megkereste az énekest, de ő nem akart nyilatkozni, mert szerinte „a közlemény magáért beszél”.

Az Ákos–Telekom-affér

Amint arról korábban beszámoltunk, Ákos akkor rúgta össze a port a Telekommal (pontosabban fordítva, a telekommunikációs cég a popsztárral), amikor egy tévéműsorban a nők szerepéről és a női egyenjogúságról nyilatkozott – sokak szerint sértő módon. „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. (…) [A dolguk] a női princípiumot beteljesíteni, nem? Valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni” – fogalmazott akkor a popsztár.

Az eset botránnyá dagadt, ennek hatására Ákos főszponzora, a Magyar Telekom felbontotta a szerződését az énekessel (mellesleg közvetlenül annak Aréna-beli duplakoncertje előtt), mivel – mint fogalmaztak – nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész interjújában elhangzottak szellemiségét a cég hitvallásával és értékrendjével. Az ügy miatt a magyar kormány felbontotta az előfizetői szerződéseit a Telekommal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro