// 2025. szeptember 12., péntek // Mária

Ejsze mégsem nyitják meg a bányát Verespatakon

// HIRDETÉS

Ezt állította Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.

Korodi mai kolozsvári sajtótájékoztatóján fejezte ki kételyeit azzal kapcsolatban, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) megkaphatná a szükséges engedélyeket a verespataki ciántechnológiás aranybányászáshoz.

Románia környezetvédelmi miniszterelnöke meglehetősen diplomatikusan fogalmazott, ilyeneket mondott, hogy „nem nagyon látja”, hogy „a mostani technikai elképzeléssel és szakmai hozzáállással” miként szerezhetné meg az RMGC a szükséges engedélyeket a tervezett verespataki aranybánya megnyitásához. „Persze, a beruházó újraértékelheti saját szakmai hozzáállását, de én szkeptikus vagyok” – tette hozzá.

Korodi Attila azt is elmondta, a Verespatak parlamenti bizottság megbízásából a minisztérium saját forrásokból újra elkészíttet bizonyos szaktanulmányokat, amelyek szakmai megalapozottságával kapcsolatban kételyek merültek fel. Megjegyezte, ez azért fontos kérdés, mert ezen múlik, hogy a ciános vegyület bejuthat-e a föld alatti vízkészletekbe. 

Korodi Attila elmondta, az RMGC által mellékelt tanulmányt négynapos, télen végzett helyszíni vizsgálat alapján készítették, és mind a Román Akadémia, mind a román geológiai intézet tudományos tanácsa úgy véli, egy ilyen vizsgálathoz több szakértő legalább négyhónapos munkájára van szükség. A miniszter hozzátette, év végéig elkészül a minisztérium finanszírozásával az új szaktanulmány. Más tárcákkal együtt azokat a tanulmányokat is támogatja, amelyek az arany ciánmentes kiválasztási módjára vonatkoznak. 

A miniszter szerint általános politikai megegyezés lenne szükséges ahhoz, hogy az Európai Parlament négy évvel ezelőtt elfogadott határozatának megfelelően, Magyarországhoz és Németországhoz hasonlóan Románia is törvényt fogadjon el a cián használatának a tilalmáról. Azt is hozzátette, könnyű ilyen döntéseket hozniuk azoknak az államoknak, amelyek nem rendelkeznek kibányászásra váró aranytartalékokkal.

A miniszter valószínűleg nincs egyedül a szkepszisével.

Fotó: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
Krónika

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába
Székelyhon

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába

Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Tartalékosokat hívnak be, az egyik székelyföldi megye is érintett
Székelyhon

Tartalékosokat hívnak be, az egyik székelyföldi megye is érintett

Mozgósítási gyakorlatot tart a védelmi minisztérium szeptember 15. és 19. között, hogy felmérje a lakosság, a gazdaság és az ország területi védelmi felkészültségét. A művelet részeként behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.