// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Egyszerre repítene a múltba és a jövőbe a kolozsvári reptér vezetősége

// HIRDETÉS

És kétszeresére növelné a forgalmat, ha meglenne hozzá az infrastruktúra.

Irányt váltana, legalábbis az úti célok tekintetében a kolozsvári repülőtér, melynek vezetősége Nyugat helyett immár Kelet felé kacsint. A meghódításra váró területek pedig nem másak, mint Oroszország és a Szovjetunió egykori tagállamai. Erről, illetve a jövőbeli tervekről David Ciceo igazgató beszélt egy, a témában tartott hétvégi konferencián.

A kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetője szerint nagy hátrány, hogy a belső-erdélyi légikikötőnek egyáltalán nincs kapcsolata Kelettel, miközben Nyugatra számos járatot üzemeltetnek. Így a jövőben ezen változtatnának, megelőzve a bukaresti és jászvásári reptereket, melyek szintén Nyugatot preferálják. Ciceo szerint azonban a kolozsvári légikikötő

csak akkor állhat nyerőre a regionális repterek hatalmas versenyében, ha Kelet felé veszi az irányt.

A szamosfalvi létesítményben idén a tavalyinál több, mintegy 2,9 millió utas fordult meg. Persze, az utaslétszámhoz viszonyítva az infrastruktúra messze nem kielégítő, de Ciceo nem aggódik, ugyanis egyetlen romániai reptér sem rendelkezik a forgalomnak megfelelő nagyságú terminálokkal.

Ennek ellenére a forgalmat tovább növelnék, sőt, 2035-re megdupláznák, mondja az igazgató, aki szerint valamennyi hazai reptérnek ezt kell tennie, ha fenn akar maradni. A külföldi és belföldi járatok növelésére azért is szükség van, mert a kolozsvári létesítmény 200 kilométeres körzetében több reptér is működik. Mégis

a szamosfalvi légikikötő idén mintegy 4 millió eurós profitot termelt.

A növekedés csak beruházásokkal érhető el, ahhoz, hogy az említett dátumra 7 millióra nőjjön az utaslétszám, a tervek szerint a következő időszakban 200 millió eurót fordítanak a reptér fejlesztésére, ennek egy részét hitelekből.

A hazai repterek fejlesztését az autópályák és a gyorsvasút hiánya is indokolja, mondja Ciceo, emiatt a belföldi járatokra is nagyobb hangsúly kerül. Rámutatott, míg a katasztrofális állapotok miatt a CFR utasforgalma az elmúlt tíz évben jelentősen visszaesett, a reptereké szárnyal, ma egyetlen reptérnek van annyi utasa, mint húsz éve az összesnek. Ráadásul a külföldi járatok révén egyre több turista érkezik, budapesti mintára Kollozsváron

egyre több a brit fiatal, akik egy-egy hétvégi buli kedvéért jönnek,

állítja a reptérigazgató. De hálásnak bizonyult a dániai légikapcsolat is: az északi ország lakóinak nagy a vásárlóerejük és ki vannak éhezve az új desztinációk iránt, Románia természeti szépségei pedig sokukat vonzhatják. A légikikötő tehát ismertebb, kozmopolitább várossá tette Kolozsvárt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro