Most már plázákban is próbálnak lecsapni a jövő rendőrtiszt-jelöltjeire. Ezt kell feltüntetniük mostantól az üzleteknek, ha ugyanazért az árért kisebb terméket forgalmaznak.
Beütött a „shrinkflation”, azaz olyan termékek jelentek meg a polcokon, amik kiszerelésre kisebbek lettek, de az áruk ugyanaz maradt. A romániai forgalmazók francia mintára fognak megbirkózni a jelenséggel. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) közzétette azt a mintainformációt, amelyet a kiskereskedőknek az infláció miatti zsugorodással érintett termékek mellett kell feltüntetniük.
Az ANPC által a zsugorodás ellen indított rendelettervezet előírja, hogy a fogyasztókat teljes körűen, helyesen és pontosan tájékoztassák az azonos kiszerelésű, csomagolású és formájú termékek mennyiségében bekövetkezett változásokról (korlátozás nélkül), még akkor is, ha az ár változatlan marad.
A tájékoztatást azonos látómezőben, jól látható, olvasható és egyforma méretű formában kell megadni a plakátokon. Ez áll rajta: „a módosított mennyiségű termékek értékesítésének teljes időtartama alatt" vagy „az értékesítés a rendelkezésre álló készlet erejéig érvényes". További információkat az Economedia portálon olvashat az intézkedésről.
Míg tavaly 16 szamárköhögéses esetet regisztráltak az országban, addig 2024-ben (ne feledjük, még csak májusban vagyunk!) 112-t. Az Országos Közegészségügy adatai szerint ez hétszer több, mint a tavaly. Ami aggodalomra ad okot, hogy két csecsemő halálát is okozta a betegség. A szamárköhögés főként a legkisebbeket, 0-4 éveseket érinti. Az esetek 33%-a csecsemő, akiknek 89%-a jogosult volt a védőoltásra. Az 112 eset 78%-ának nem volt korábbi oltásadagja.
A közegészségügyi ajánlások szerint érdemes a következőket figyelembe venni, hogy megelőzhessük a betegséget:
Legnagyobb kikötővárosunkban gondoltak egyet a rendőrök, és mivel munkaerőre van szükség, nem teketóriáztak: beültették néhány alkalmazottjukat egy mallba egy kriminalisztikai készlettel és szórólapokkal, hogy reklámozzák a szakmát.
A fiatalokat 4000 lejes fizetéssel akarják magukhoz csalogatni, ami szép és jó, mert a fizetésre mindenki kíváncsi, de azért a rendőri hivatás elvileg ennél sokkal több kéne legyen: a szolgálat és védelem nem kis áldozatot kíván.
Bár sok fiatal érdeklődik a rendőri pálya iránt, csak kis részüknek sikerül. A rendszer minden nap veszít rendőröket a korai nyugdíjazás miatt, mivel egyes struktúrákban a rendőrök már 47 évesen nyugdíjba mehetnek. Márciusban több mint 300 állást hirdettek meg, és 900 fiatal akart szerencsét próbálni. Közülük a fele még az online jelentkezési lapot sem töltötte ki, mások pedig megbuktak a különböző teszteken. Mindössze 90-et vettek fel. – számol be a Digi24.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.