// 2024. október 4., péntek // Ferenc
szavazás

Egyre nagyobb az esélye, hogy Kövesinek hívják majd az első európai főügyészt

Laura Codruţa Kövesi kapta a legtöbb szavazatot az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságában.

A körülötte Romániában zajló hajcihő ellenére Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tavaly leváltott főügyésze kapta a legtöbb támogató szavazatot szerdán az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) szavazásán, így a testület minden bizonnyal őt javasolja európai főügyésznek.

A végső döntés az EP és az Európai Unió Tanácsa közötti egyeztetés nyomán születik meg.

A jelöltről az Európai Parlamentnek is szavaznia kell, ez várhatóan március 7-én történik majd meg.

A 26 voksot kapó Kövesi a francia Jean-Francois Bohnertet (22 szavazat) és a német Andres Rittert (1 szavazat) előzte meg, egy voks érvénytelen volt.

Mint ismert, a bukaresti kormány nagyon nem szerette volna, ha Kövesit választják meg, ezért a kormánykoalíció politikusai a kedd esti bizottsági meghallgatáson is igyekeztek nehéz helyzetbe hozni.

Emellett – talán nem függetlenül a meghallgatás időpontjától – másfél hete kiderült, hogy az ügyészek és bírák által elkövetett törvénytelenségek felderítésével foglalkozó ügyészség eljárást indított ellene hivatali visszaélés, kenőpénz elfogadása és hamis tanúzás gyanújával.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett uniós megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük, Románia viszont igen.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro