Megpróbálnak behatolni a Csatorna-alagútba. A brit és a francia belügyminiszter vészharangot kongat.
Mintegy háromszázszor fordult elő szombatra virradóra, hogy migránsok próbáltak bejutni a francia Calais kikötővárosban a Csatorna-alagút területére, hogy eljussanak Nagy-Britanniába - közölték francia rendőrségi források. A próbálkozások száma jelentősen kisebb volt, mint az előző napokban az éjszakai órákban.
A Csatorna-alagutat üzemeltető Eurotunnel társaság közlése szerint előző éjszaka, péntekre virradóra a franciaországi oldalon hozzávetőleg ezer migráns próbált bejutni az alagútba, de ez egyiküknek sem sikerült. Az ezt megelőző napokban még ennél is több kísérlet történt az átjutásra. A próbálkozások okozta forgalmi fennakadások pénteken még napközben is tartottak; a teherautókat a két part között szállító vasúti szerelvények még délután is másfél órás késésekkel közlekedtek. Biztonsági források szerint tágan kell értelmezni azt a „bejutási kísérlet" fogalmát. Gyakran ez migránsok csoportjaira vonatkozik, akik elindulnak az alagút bejárata felé, de feltartóztatják őket a rendvédelmi erők.
Calais városában. Helyszíni jelentések szerint az első átjutási kísérlet péntek este kilenc órakor történt, és a próbálkozások folytatódtak egész éjszaka: a migránsok mindig elindultak az alagút felé, de a rendőrök illedelmesen visszatessékelték őket. Kora hajnalban előfordult, hogy a rendőrség mintegy 150 migránst kísért vissza. Egyesek az éjszaka sötétjét kihasználva elrejtőztek, majd ismét próbálkoztak. Volt akinek sikerült bejutni a területre, közülük öt embert őrizetbe is vettek.
A migránsok hetek óta próbálkoznak azzal, hogy bejussanak a Csatorna-alagúton át Nagy-Britanniába, mert úgy gondolják, hogy ott „paradicsomi" állapotok várnak rájuk. Előfordult, hogy a helyzet tragédiába torkollott: szerdára virradóra egy 25-30 év közötti szudáni férfi meghalt, elütötte egy teherautó. Június eleje óta ő volt a tízedik bevándorló, aki a La Manche csatornán való átkelési kísérlet közben halt meg.
Eközben Theresa May brit és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter vasárnapi közös cikkében arra figyelmeztet: Franciaország, Nagy-Britannia és
A brit The Telegraph és a francia Journal du Dimanche lapokban megjelent cikkben a két belügyminiszter közölte: országaik prioritásként kezelik a francia Calais kikötővárosában kialakult migránshelyzetet, és elkötelezettek a kérdés közös megoldása iránt.
Egyúttal azonban leszögezték, hogy a calais-i helyzet egy tágabb, globális válság eredménye, ez utóbbit pedig nem tudja két ország megoldani. May és Cazeneuve azt írták: Európa országai mindig is védelmet fognak nyújtani azoknak, akik valóban konfliktusok és üldöztetés elöl menekülnek, ugyanakkor „meg kell bontani a kapcsot a Földközi-tenger átlépése és az Európában gazdasági okokból való letelepedés között". Arra is emlékeztettek: országaik havonta 200 olyan embert toloncolnak haza, akik nem jogosultak menekültstátusra.
A két belügyminiszter kiemelte: kézre kell keríteni azokat a bűnözőket, akik arra ösztökélnek amúgy is kiszolgáltatott embereket, hogy megtegyék az Európába tartó veszélyes utazást, a migránsok számára pedig egyértelművé kell tenni az út kockázatait, illetve a visszatoloncolás eshetőségét.
Azonban végső, hosszú távú megoldást csak az Afrikából Európába tartók számának csökkenése jelenthet. „Sokan úgy tekintenek Európára, és különösen Nagy-Britanniára, mint ahol pénzügyi haszon várja őket. Nem ez a helyzet - nem arannyal vannak kikövezve az utcáink" - fogalmazott a közös cikkben a két belügyminiszter.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.