// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Egymillió eurónyi értéket lopott össze Franciaországban egy romániai klán

// HIRDETÉS

Jól menő zsebtolvaj-hálózatot működtettek Disneylandben.

Egy dél-romániai romaklán által Párizsban létrehozott zsebtolvajhálózat tagjai ellen indul bírósági eljárás Franciaországban kedden – írja a News.ro hírügynökség.

A francia hatóságok összesen tizenkét személy, hét nő és öt férfi – akik közül tízen ugyanannak a romaklánnak a tagjai – ellen indítottak eljárást, és egy Meaux-beli bíróság dönt majd az ügyükben.

A vád szerint a csoport tajgai a 2014-2016-os időszakban összesen mintegy egymillió euró értékben loptak el különböző javakat a Párizs melletti Disneylandbe látogató turistáktól.

A csoport tagjait többek között bűnszervezet tagjaként elkövetett lopással, bűnpártolással, pénzmosással és 15 év alatti kiskorú nevelésének elhanyagolásával vádolják.

A nyomozás még 2015-ben indult, amikor a francia hatóságoknak feltűnt, hogy Disneyland közelében és az RER helyi érdekű vasúthálózaton ugrásszerűen megnőtt a fiatal korú romák által elkövetett lopások száma.

A kiskorúak fényes nappal követték el a bűncselekményüket: egyikük elterelte az áldozat figyelmét, egy másik ellopta az értékeit, egy harmadik pedig eltüntette azokat.

A tolvajok a pénz mellett telefonokat és ékszereket is loptak.

A rendőrség hiába vette őrizetbe az elkövetőket, mivel azok rendszerint hamis személyazonosságot adtak meg, nem vallottak a szüleikre, miután pedig gyermekotthonokban helyezték el őket, rendszerint megszöktek, és visszatértek korábbi „foglalkozásukhoz.”

A hatóságok végül 2016 februárjában számolták fel a hálózatot.

A bűnszervezet élén az 57 éves, craiovai Marian Tinca és annak 51 éves felesége, Maria Iamandita állt.

Előbbi irányította a tolvajhálózatot, utóbbi pedig az összegyűlt pénzt utalta tovább Romániába, ahol a klán ott élő tagjai lakásokba, telkekbe és gépkocsikba fektették az összeget,

A banda 12 és 17 év közötti tagjai ellen már ítélet született a kiskorúak ügyeiben illetékes bíróságon. Egyikük, egy lány akár napi 500 és 800 euró közötti összeget is képes volt összelopni. Összesen 48 rendbeli lopás miatt jártak el ellene.

Az ügyben egy helybéli szállodatulajdonos és egy kínai származású restaurátor is a vádlottak padjára kerül, ők vették át megőrzésre a pénzt.

A vádlottak némelyike akár 30 éves börtönbüntetést is kaphat.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Krónika

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro