Szakemberek szerint ugyanis jövőre már sok helyen csak ezzel engednek be.
Ha nem is karácsony napjára, de Európa az idei karácsonyra megkapta a régóta várt ajándékot: a koronavírus elleni oltást.
Igaz, hogy márciusig-áprilisig az átlagpolgárok nem kerülnek sorra, hiszen addig az egészségügyi és szociális dolgozók, illetve a kockázati csoportok kapják meg a vakcinát, de azért nem árt már most készülni az oltás utáni, normális világra.
Amihez várhatóan szorosan hozzátartozik majd, hogy akit már beoltottak, az várhatóan szabadabban élhet, mint a többiek.
Igaz, addig még van.
Az Europol rendőri szakszervezet szerint alig néhány nappal az oltási kampány elkezdése után még dőreség arra számítani, hogy ha valaki bemutatja az oltási bizonyítványát, az zavartalanul érkezhet a vendéglők belső tereiben, és a külföldi utazásokat sem ehhez kötik, hanem a negatív koronavírus-teszthez.
Ez azonban hónapokon belül megváltozhat.
Konkrétan akkor, amikor már világszerte elkezdik a polgárok tömeges oltását.
Akkor ugyanis igencsak felértékelődhet az oltási bizonyítvány.
Dumitru Luca, az Utazási Irodák Országos Egyesületének elnöke szerint az oltás nem egy, hanem rögtön két lépést jelent előre az idegenforgalmi ágazat számára.
Annak megjelenése után is már a korábban megszokotthoz hasonlóan tervezhetjük a nyári szabadságolást.
Ő is osztja számos kollégája álláspontját, miszerint az oltási bizonyítvány amolyan útlevélként szolgál majd, amelyet előbb-utóbb minden idegenforgalmi célpont megkövetel majd.
És nem csupán külföldön: a romániai fesztiválok szervezői is bejelenthetik, hogy a résztvevők biztonsága érdekében csakis oltási bizonyítvánnyal lehet majd belépni.
A vendéglátósok is alig várják a tömeges oltásokat, hiszen arra számítanak, annak nyomán visszatérhetnek a vendégek, bár egyelőre azt mondják: nem biztos, hogy oltáshoz kötik az emberek belépését.
Viszont más módszerekkel bátoríthatják az oltást: Brassóban például a vendéglők máris 10 százalékos kedvezményt biztosítanak azoknak, akik már megkapták a vakcinát.
Egyébként hétfőtől már elérhető az online regisztrációs platform azok számára – igaz, egyelőre csak az első körbe tartozók számára.
A többiek várhatóan majd csak áprilistól regisztrálhatnak.
Az oltási kampány amúgy eddig rendben zajlik: az első két napon beoltott valamivel több mint 2000 ember közül eddig egyetlen személynél, egy Kolozs megyei ápolónőnél lépett fel enyhe allergiás reakció.
Mint kiderült, amúgy közismerten allergiában szenved,de nem volt ellenjavallott a vakcina.
Az allergiás reakció a gyógyszeres kezelés nyomán gyorsan megszűnt.
Úgyhogy nincs miért aggódni.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.