// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Egyelőre nem fogunk levélben szavazni

// HIRDETÉS

Elutasította a képviselőház az erre tett törvényjavaslatot. De majd idejében előszedik, ígérik a képviselők.

A parlament alsóháza kedden elutasította a Băsescu mentorálta PMP négy képviselőjének törvényjavaslatát a külföldön élő román választópolgárok levélbeni szavazásról. Eugen Tomac, Mihaela Stoica, Valerian Vreme és Clement Negruț javaslatát 203 képviselő ellenezte, 8 támogatta, és 84-en tartózkodtak. A törvényhozási aktus legérdekesebb része az volt, hogy a javaslathoz senki sem szólt hozzá a plénumban.

A javaslatot a szenátus már korábban elutasította.

A képviselőház közigazgatási, illetve jogi bizottsága úgy értékelte, ez a szavazási rendszer nem garantálja a voksolás biztonságát.

Valeriu Zgonea háznagy egy hónapja azt mondta, a levélbeni szavazás bevezetését az elnökválasztásokon majd csak öt év múlva tárgyalják, amikor ismét aktuális lesz, jelenleg inkább a parlamenti választás új szabályozását dolgoznák ki, ami szintén tartalmazni fogja ezt a típusú szavazást. Honatyákat legközelebb 2016-ban választunk, de törvény szerint nem módosítható a szavazást befolyásoló jogszabály az adott választást megelőző egy évben.

Ami azt jelenti, hogyha az ellenzék ígéretéhez híven előrehozott parlamenti választást provokál ki valamikor 2015-ben, akkor az a voksolás mindenképp a jelenlegi választási törvény szerint zajlik majd.

A választási törvény módosításával megbízott bizottság fog majd azzal is foglalkozni, hogy bevezessék-e a levélben történő szavazást az önkormányzati választásokra - mondta a házelnök, aki szerint a különböző választásokra különbözőképpen határozzák meg a levélben szavazás módját azokban az országokban, ahol ez már bevett gyakorlat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét
Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro