// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Egyelőre leállították a Nyárád környezetének szétverését

// HIRDETÉS

Mederszabályozás címén az illetékesek mindent tönkretettek volna, ami az útjukba kerül.

A nyárádszeredai székhelyű Natura 2000 Gondnokságnak egyelőre sikerült megfékeznie azt a rombolást, amely a Nyárád folyó egy hónapja elkezdődött mederszabályozási munkálataival vette kezdetét. A harminc kilométeres folyószakaszt érintő árvízvédelmi munkálatokat a Környezetvédelmi Minisztérium által kiírt uniós pályázatból finanszíroznák, melynek értéke több mint tizenöt millió euró.

A Kis-Küküllő Térségi Társulás Balavásár–Szováta, valamint a Milvus Csoport és a Nyárádmente Kistérségi Társulás 2011-ben elnyerték a négy Natura 2000 terület gondozásának jogát Nyárád és Küküllő mente Natura 2000 Gondnokság elnevezéssel. A több mint kilencvenezer hektárnyi terület Hargita, Maros és Szeben megyében negyvenegy községet és több mint százötvenezer lakost érint.

A Környezetvédelmi Minisztériummal kötött szerződés értelmében a három élőhelyvédelmi és egy madárvédelmi terület felügyeleti jogát 2022-ig végzi a Natura 2000 természetvédelmi gondnokság, mely nemrég visszavonta a tavaly júniusban kibocsátott engedélyét és feljelentést tett a környezetvédelmi őrségen az általuk kibocsátott engedélyben foglalt feltételek semmibevétele okán.

Az előzményekhez tartozik, hogy a vízügyi igazgatóság a Környezetvédelmi Operatív Program 5-ös tengelye mentén környezetvédelmi pályázatot nyert árvízvédelmi munkálatokra. A kivitelezési munkálatok megkezdéséhez szükséges környezetvédelmi engedély kibocsátásához a Natura 2000 Gondnokságnak az engedélyére is szükség van, a Nyárád folyó nagy része ugyanis Natura 2000 természetvédelmi terület.

Kovrig Zoltán, a gondnokság igazgatója elmondta, a fő gond a mederszélesítés, valamint a három méter magas árvízvédelmi töltések felépítése, ami lecsökkenti a vízhozamot. A folyómeder egyenesítésével felgyorsítják a víz lefolyását, ami mélyíti a medret és hosszú távon súlyosbíthatja azt a vízhiányt, amivel a Nyárád mentén amúgy is küszködnek. A másik negatív hatás a termőterületek árvízhiánya, mert a terméshozamot a megáradt folyó hordaléka tette termékenyebbé, ezáltal vált híressé a nyárádmenti zöldségtermesztés. A horgászok is rossz szemmel nézik a horgászterületek eltűnését, a halállomány csökkenését. Ugyanakkor a part menti fák kivágása, a növényzet teljes kiirtásának következményei is felmérhetetlen károkat okoznak.

Kép: vasarhely.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro