// 2024. október 1., kedd // Malvin
polgármester

Egy romániai város első forradalmi polgármestere lemondott… egy disznóvágásért

Az 1989-es romániai forradalomnak igazán abszurd történetei is vannak. Mint amikor Galacon négy polgármester váltotta egymást három nap alatt.

Az 1989-es romániai forradalom nem különbözött a világtörténelem többi forradalmaitól, legalábbis ami az idők zavarosságát illeti. És a zavaros időkben furcsa, sőt, abszurd dolgok is történnek. Például Galac városa azzal „büszkélkedhet”, hogy a forradalom napjaiban ott volt a legtöbb, vagyis összesen négy darab polgármester. Nem egyszerre, persze. Egymás után.  Naponta 1,33 polgármesterük volt a galaciaknak. Hogy miként? Tessék.

Az első

1989 december 22-én reggel egy bizonyos Ion Caranghel nevezetű volt Galac polgármestere. Illetve városi néptanácsi elnöke. Tetőtől talpig kommunista volt az illető, a hírek szerint. Ezért aztán nem csoda, hogy a nép egyszerűen berontott az irodájába és szó szerint elkergette. A korabeli szemtanúk szerint Caranghel elvtárs egy ideig a városban bujkált, aztán – ellentétben egyéb volt komcsikkal, akik megpróbáltak visszaszivárogni a közéletbe – teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.

A második

Az elnök elvtárs elűzését követően hatalmi űr keletkezett a városban, ezért ki kellett jelölni egy vezért a forradalmárok közül. December 22-én délután meg is volt az első kinevezett polgármester, egy bizonyos Atanasiu. Aki szépen el is foglalta a bársonyszéket, ám nem maradt benne sokáig. Sőt, olyan kevés ideig maradt ott, hogy az utókor nem is jegyezte meg a keresztnevét.

Na de miért távozott Atanasiu úr? Most jön a meredek. Alig pár órával azután, hogy forradalmi úton kikiáltották polgármesternek, az úriember arról értesült, mégpedig az Ideiglenes Forradalmi Tanácstól, hogy bizony karácsonykor is dolgoznia kell. Márpedig ő megígérte a feleségének, hogy elmegy és levágja a sógorék disznaját. A polgármester kicsit rágódott a dolgon, aztán szépen lemondott és ment dolgára. Azóta se hallott róla senki.

A harmadik

Közeledett az este, és Galac fölött megint ott tátongott a hatalmi űr. Amit, ugye, be kellett tömni. A forradalmárok kinevezték tehát a város harmadik polgármesterét, Ioan Iacob egyetemi tanár személyében. A tanár úr szintén elég véletlenül került a dolgok sűrűjébe: ebéd körül elindult kenyeret venni, megpillantotta az utcán vonuló forradalmi tömeget, csatlakozott hozzájuk, és így történt, hogy polgármester lett.

Sajnos, az ő mandátuma sem tartott sokáig. Tulajdonképpen csak másfél napig töltötte be a polgármesteri tisztséget. December 24-én lemondott, mégpedig azzal az indoklással, hogy fél a terroristáktól meg az új hatalmi káosztól. Az ügyet vizsgálók szerint a tanár úrnak konkrétabb érvei is lehettek a lemondás mellett. A galaci Ideiglenes Forradalmi Bizottságnál ugyanis akkor már nagy cirkusz folyt. Ilie Plătică Vidovivi őrnagy (később szociáldemokrata képviselő) letartóztatta és a pincébe záratta az első forradalmi bizottság tagjait, árulás vádjával.

A negyedik, az ötödik és a hatodik

December 24-én, karácsony előtt egy nappal tehát ismét előállt a hatalmi űr Galacon. A következő kinevezett polgármester szintén egyetemi tanár volt, bizonyos Oprea Florea. Ő már egész hosszú ideig kitartott a bársonyszékben: 1990 augusztusában mondott le, egészségügyi okokból kifolyólag. 

A helyére Pătrașcu Samoilă mérnök került, szintén kinevezés által. Ő 1992 márciusáig vezette a várost, amikor is megszervezték az első demokratikus és közvetlen választásokat, és Eugen Dubarcă (a Konzervatív Párt volt szenátora, jelenleg a Liberálisok és Demokraták Szövetségének képviselője) lett Galac első választott polgármestere.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro