// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Egy oltyán polgármester beperelte saját magát és veszített

// HIRDETÉS

De nem azért perelt, mert lenyúlt valami pénzt. Pont azért, hogy megtarthassa a lenyúlt zsetont. Tessék csak olvasni, ilyet ritkán pipálnak.

A sztori nem olyan egyszerű, mint a pofon. Igyekszünk röviden és velősen összefoglalni.

Tehát: van valahol messze, délen, a Kárpátokon túl, Olténiában egy Stejari nevű község. Ennek a községnek a polgármesterét úgy hívják, hogy Robert Ionuț Păiuși, és a Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom Párt színeiben intézi a helyi ügyeket.

Ismételjük: Robert Ionuț Păiuși polgármester úr a történet főhőse. Pontosabban, az egyik. A másik főhős a megyei földalap elnöke. Akit úgy hívnak, hogy Robert Ionuț Păiuși. Nem, nem csalás, nem ámítás, nem is tévedés. Pont így hívják. És pont ugyanaz a személy.

És most, hogy bemutattuk a két főhőst, jöhet a nagy sztori. 

Íme, az első felvonás: Robert Ionuț Păiuși 2016. június 5-én lett Stejari község polgármestere. Alig négy hónappal ezután (2016 októberében) a polgármester úr hozott egy határozatot, melyben kiutalt saját magának egy amolyan „nehézségi” pótlékot, méghozzá havi 1689 lej értékben. Mert a polgármester úr a helyi földalap alkalmazási bizottságának tagja is, ahol bizony nehéz munkát végez. Eddig tudják követni? Helyes.

Tessék, a második felvonás: 2017 februárjában a polgármester hozott egy újabb határozatot, amelyben érvénytelenítette az első határozatot, amelyben kiutalta magának a pótlékot. Ez is megvan?

Jön is a harmadik felvonás, és színre lép a másik főhős: Robert Ionuț Păiuși, a megyei földalap elnöke. Rövid idővel a polgármester úr második intézkedése után a megyei földalap elnöke (aki, ugye, Robert Ionuț Păiuși) egy kérvényt küldött Stejari polgármesterének (emlékszünk még, ugye, úgy hívják, Robert Ionuț Păiuși), amelyben arra kéri a polgármester urat, vonja vissza a pótlék megszüntetését előíró határozatot. Még mindig tudják követni?

Negyedik felvonás: Robert Ionuț Păiuși, Stejari polgármestere válaszolt Robert Ionuț Păiuși úrnak, a megyei földalap elnökének, mondván, hogy ő biza nem vonja vissza az ominózus határozatot, mégpedig a Gorj megyei kormánymegbízotti hivatal okirata alapján, amelyben az áll, hogy a pótlék kiutalására vonatkozó határozat törvényellenes. Megvan? Mert most jön a meredek.

Ötödik felvonás: Robert Ionuț Păiuși, a megyei földalap elnöke beperelte Robert Ionuț Păiuși urat, Stejari polgármesterét. Vagyis saját magát. És itt robban a nagyívű tragikomikus bomba. A Gorj megyei bíróság nem adott igazat az elnök úrnak, a törvény nevében.

Epilógus: Robert Ionuț Păiuși földalap-elnök úr elvesztette a pert. Igen ám, de ez egyben azt is jelentette, hogy a bíróság is megtudta, hogy Robert Ionuț Păiuși polgármester úr illegálisan nyúlta le a pótlékot. És a bíróság intézkedett is: a polgármester úrnak vissza kell fizetni a 2016 októbere és 2017 februárja közt törvénytelenül magának leosztott pénzt, olyan 5000 lejt. Mert ha nem teszi, akkor a számvevőszék fogja kötelezni rá.

Hepiend.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig
Székelyhon

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig

Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.

// még több főtér.ro