// 2024. október 1., kedd // Malvin
Lefegyverző

Egy miniszter nem tudta, hogy a fegyvergyárban készült felvételeket tilos nyilvánosságra hozni

Ezért aztán megosztotta őket. Kapott is hideget-meleget.

Ha ilyen kormánya van Romániának, nincs is szüksége ellenségekre: most éppen ismét az történt, hogy egy miniszter hozott nyilvánosságra nemzetbiztonsági okokból titkosnak minősülő információkat. Történt, hogy Claudiu Năsui gazdasági miniszter a héten ellátogatott egy Brassó megyei fegyverüzembe, hogy felmérje, milyen állapotban van a román fegyveripar. Az ott készült felvételeket aztán feltöltötte az Instagram-oldalára, hogy a nagyvilág is lássa: nem a babérjain ül, hanem dolgozik. Illetve legalábbis telivér politikushoz méltóan elutazik helyekre, hogy megtekintsen dolgokat. Csakhogy a hatályos törvények alapján a katonai létesítménynek minősülő fegyvergyárban tilos filmezni. Vagy ha nem is, akkor tilos a felvételeket nyilvánosságra hozni, hiszen ezzel a potenciális ellenség értékes információkhoz juthat a védelmi kapacitásokról. A minisztert számos bírálat érte – Mihai Tudose korábbi szociáldemokrata miniszterelnök egyenesen hazaárulónak nevezte –, így aztán 24 óra múlva el is tüntette a felvételeket.  A tárcavezető azzal védekezett, hogy engedélyt kapott a felvételek készítésére – a nyilvánosságra hozatalukra viszont vélhetően nem. Nem ő az első miniszter, aki hasonló bakit követ el: nemrég Nicolae Ciucă védelmi miniszter véletlenül titkos jelszavakat tett közzé a közösségi oldalán, miután Nagyszebenbe látogatott, a Szárazföldi Erők Akadémiája nevezetű katonai felsőoktatási intézménybe.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro