Mert a minisztérium és a kórház igazgatótanácsa is alkalmasnak találta.
Igazán sajátos személyzeti politikát folytat az egészségügyi minisztérium így járványidőben: mint kiderült, a kolozsvári Urológiai és Vesetranszplantációs Kórház élére egy olyan pártkatonát nevezett ki menedzserré, aki korábban rendőrként tevékenykedett.
És jogerősen elítélték, amiért vallatás közben súlyosan bántalmazott egy később ártatlannak bizonyult gyanúsítottat.
A hírt Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egészségügyi témákban aktív parlamenti képviselője hozta nyilvánosságra.
Az ügyhöz fűzött megjegyzései alapján egyértelmű, hogy ez is az USR és a most még egyedül kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti, egyelőre megfeneklett koalíciós tárgyalásokat övező csatározások része, de ettől a tény még tény: a kórház élére kinevezett, Nicolae Sântimbrean nevű férfi múltja igencsak sötét.
Sântimbrean korábban rendőrként tevékenykedett a Fehér megyei Szászcsanádon. Később jogot is végzett, majd az európai integráció és közigazgatás menedzsmentje szakterületen szerzett mesteri diplomát.
Parlamenti szakértőként is dolgozott Călin Potor liberális párti képviselő mellett, majd a 2008-2009-es időszakban, illetve 2012-ben a Fehér megyei prefektus tanácsadója volt.
Ez amúgy korrekt életrajz lenne, csakhogy.
2003-ban egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, mivel még rendőrként egy társával együtt kihallgatás közben megkínzott egy gyanúsítottat.
A Fehér megyei törvényszék jogerős ítélete szerint az ajtóhoz bilincseltek egy férfit, majd a talpát verték, hogy így csikarjanak ki belőle beismerő vallomást egy olyan bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyet nem is ő követett el.
Bár tagadták bűnösségüket, a bíróság bizonyítottnak találta a vádat, ezért mindegyiküket egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és 20 000 lej erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte.
Sântimbrean megpróbált perújrafelvételt kérni, de kérését elutasították.
A liberális vezetésű egészségügyi minisztérium azonban most nem volt ilyen kőszívű vele szemben.
Múlt héten kinevezték a kolozsvári kórház menedzserévé.
A döntést firtató kérdésre csak annyit válaszoltak: megbízatása két hónapra szól, miután az eddigi menedzser mandátuma lejárt, és egyébként is, Sântimbrean kinevezését a kórház igazgatótanácsa javasolta.
Így már minden más.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
2-3 medvével is lehet „találkozni” napi szinten a 13B jelzésű országút mentén, Parajd és Borzont között, az első forrás közelében – hívta fel a figyelmet olvasónk.
Egy bank által végzett felmérés szerint a romániaiak harmada nem megy idén nyaralni. Nem korlátozza tovább az egészségügyi minisztérium az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférést.

További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.