// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Egy eredmény, amire büszkék lehetünk: erdélyi magyar kutatók fejlesztették ki az első hazai antitest tesztet

// HIRDETÉS

Kevesebb mint két óra alatt, 100%-os bizonyossággal mutatja ki a koronavírus ellen termelt antitesteket.

Ritkán landol a szerkesztőségi postaládánkban ennél jobb hír: sepsiszentgyörgyi kutatók a SARS-CoV-2 antitestek kimutatására alkalmas tesztcsomagot állítottak össze, máris megszerezve a szükséges engedélyeket hozzá, és elérhetővé téve az összes kórház és orvosi laboratórium számára. Romániában

ez az első olyan fejlesztés, mely az új típusú koronavírus ellen termelt antitesteket mutatja ki.

A Proel Biotech, a szintén sepsiszentgyörgyi kötődésű Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont évtizedes kutatásaira alapozva érte el ezt az eredményt.

Dr. Fejér Szilárd, a Proel Biotech alapítója és csapata azt írják, hogy nagy odafigyeléssel és szakmai tudásuk legjavának felhasználásával készítették el a tesztet, melynek ötlete akkor született meg, amikor szembesültek azzal, hogy a járványhelyzet miatt igencsak nehézkessé vált a kutatási projektjeinkhez nélkülözhetetlen reagensek külföldről történő beszerzése.

A kutatási feltételek eleve adottak voltak,

hiszen a laboratórium számos kutatási projektet vitt eddig is az immunológia és az új diagnosztikai módszerek kidolgozásának területén.

A teszt a diagnosztikai- és kutatólaboratóriumokban jól ismert és rendszeresen használt ELISA-módszeren alapul, és alkalmas a SARS-CoV-2 vírusfertőzés ellen termelt IgG típusú antitestek kimutatására. Máris megkapták a Romániai Nemzeti Gyógyszerészeti- és Gyógyászati Eszközök Ügynökségétől a szükséges engedélyeket, ezért már közvetlenül a gyártótól megrendelhetőek, a következő hetekben pedig

elkezdődik a különböző forgalmazók közreműködésével a terjesztés.

A SARS-CoV-2 vírusfertőzésen átesett betegek immunválasza kevesebb mint két óra alatt, 100%-os specificitással mérhető fel ezekkel a tesztekkel, melyek arra is alkalmasak, hogy a majdani koronavírus-oltást követő immunválasz mérhetővé váljon, vagyis látható legyen, hogy egy beoltott személy immunrendszere milyen mértékben képes ellenállni a fertőzésnek. Ez annak köszönhető, hogy több, fejlesztés alatt álló koronavírus-oltás alapvető alkotóelemei megegyeznek a teszt során használt alkotóelemekkel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro