// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Egész jól fog keresni az oltásközpontok személyzete, de mégsem az önkormányzatok állják a cechet

// HIRDETÉS

A polgármesterek kiakadása után az egészségügyi minisztériumra terhelték a költségeket.

Miután a polgármesterek Emil Boc kolozsvári elöljáró vezetésével kis híján fellázadtak az ellen, hogy a nyakukba akarták varrni az oltásközpontok működtetésének költségeit, végül az ezt szabályozó kormányrendeletbe beiktattak egy alpontot, aminek értelmében a cechet mégis az egészségügyi minisztérium állja majd. A központokra költött összegeket a megyei közegészségügyi hatóságokkal kötött szerződések alapján térítik meg a helyi önkormányzatoknak.

Az is kiderült, mennyit keres majd a központok személyzete: az orvosok 90 lej/órás, az asszisztensek 40 lej/órás, a regisztrációs pultnál üldögélők pedig 20 lej/órás gázsiért dolgoznak majd. Eszerint egy orvos például egy 8 órás műszakért napi 720 lejt vihet haza, ami nem is olyan rossz. (Az eredeti elképzelésben egyébként még magasabb órabérek szerepeltek.)

A háziorvosokra az oltási kampány tájékoztatási részében számítanak, ők 30 lejt kapnak minden olyan páciensük után, akik a tájékoztatásuk nyomán valóban beoltatják magukat.

A központok felszerelésére 112 millió lejt költenek. Az előzetes számítások szerint az első fél évben a háziorvosok jutalmazása körülbelül 200 millió lejre fog rúgni, az oltásközpontok személyzetének (kb. 2000 orvos, 6000 asszisztens és 2000 fős regisztrációs személyzet) pedig 1,2 milliárd lejt fognak kifizetni az első 6 hónapban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro