// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Tragédia

Ebből éltek a magyarországi baleset áldozatai

Egyre több részlet derül ki a kilenc halálos áldozatról.

Többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők a kedden délután történt ceglédberceli közúti baleset halálos áldozatai.

Sagyebo István, a Maros megyei Balavásár polgármestere az MTI-nek elmondta, az áldozatok közül négyen a községhez tartozó Egrestő lakosai. Két áldozat élettársi viszonyban élt egymással, hat gyerek maradt árván utánuk. A másik két egrestői áldozat egyikének két gyermeke maradt árván. A polgármester elmondta, hogy a községben élő roma családok általában a román és a magyar nyelvet is beszélik, az elhunytak gyerekei román tannyelvű iskolába járnak.

Sagyebo István azt mondta, hogy szerdán a községháza hivatalnoka meglátogatta a családokat, és megvizsgálta szociális helyzetüket. Az elmúlt időszakban az elhunytak egyike kapott szociális segélyt a hivataltól. „Egyelőre tájékozódunk, és próbáljuk rendezni az árván maradt gyermekek helyzetét” - jelentette ki a polgármester.

Székely László, a Maros megyei Mikefalva polgármestere azt mondta: a gépkocsit a községhez tartozó Désfalván élő, fuvarozással foglalkozó vállalkozó vezette, akinek két gyermeke maradt árván. Az autóban utazott ugyanakkor egy, a községhez tartozó Felsőkápolnán élő testvérpár, és egyikük felesége. A felsőkápolnai áldozatok után három gyerek maradt árván.

A polgármester elmondta, hogy valamennyien a helyi roma közösség tagjai voltak, és alkalmi külföldi mezőgazdasági munkákból tartották fenn magukat. Szlovéniai munkáról tértek haza, amikor a baleset történt.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro