A kolozsvári filharmónia évadnyitását is el kellett halasztani két koronavírussal fertőzött alkalmazott miatt. Az országos adatok láttán sem igazán lehet boldogan tapsolni.
Bár csak délben jönnek ki a friss járványügyi adatok, már most valószínű, hogy huszonnégy óra alatt közel 100 új fertőzöttet regisztráltak Kolozs megyében. Miután szerdán a dezméri idősotthonban 48 koronavírusost azonosítottak be, ma, azaz csütörtökön, egy hasonló gyalui központban 45 személy tesztje lett pozitív. Ebből 37 bentlakó (a legfiatalabb 65, a legidősebb 91 éves), 8 pedig alkalmazott. Mindenkit kórházba szállítanak.
A két intézmény ugyanazon tulajdonosi háttérrel rendelkezik, ezért a hatóságok büntetőeljárást indítottak a betegség leküzdésének meghiúsításáért. A kormánymegbízott tájékoztatása szerint ezzel meg fogja haladni a százat az egy nap alatt diagnosztizált személyek száma Kolozs megyében, mivel több tucatnyian fertőződtek meg 24 óra alatt, mások pedig a teszteredményeikre várnak. Szerdán a kormányhivatal 99 új megbetegedést jelentett. Az intenzív terápiás osztályokon a 35 ágyból 28 foglalt.
Közben a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia is közölte, hogy el kell halasztaniuk a péntekre tervezett, várva várt évadnyitást, mert két alkalmazott is elkapta a koronavírust. Állapotuk stabil, a járványkórházban kezelik őket, és a kontaktszemélyeket is elkülönítették. Ettől függetlenül nem kockáztatják meg az évadkezdést.
A szerdai adatok értelmében eddig Kolozs megyében 2615-en fertőződtek meg (beleszámítva a környező megyékből származó, de Kolozsváron kezelt betegeket is), 811-en gyógyultak meg, 71-en vesztették életüket.
Országos helyzetkép: alig csökkent az új megbetegedések száma
Ami az országos adatokat illeti, a szerdai napon mindenkinek enyhén szólva az arcára fagyott a mosoly a hivatalos vírusjelentés láttán. Ehhez képest a csütörtöki hivatalos adatokat, ha tetszik, megnyugtatónak nevezhetjük, pedig nem azok. Tény, hogy az új megbetegedések száma 1679-re csökkent, ha csak azokat a betegeket tekintjük, akiknek korábban nem volt egyetlen pozitív teszteredményük sem. Az újratesztelések további 478 ember esetében igazolták a fertőzés jelenlétét.
Tesztelni ezúttal is sokat teszteltek: a csütörtöki adatok szerint összesen 24 025 tesztet végeztek az elmúlt 24 órában. Ezek közül 15 292-t a járványügyi protokoll alapján, 8733-at pedig saját kérésre.
Az ország intenzív osztályain jelen pillanatban 460 súlyos beteget kezelnek, ami a keddi 471 esethez képest csökkenést jelent. A keddi 50 és a szerdai 49 halálesetet követően az is örömhír, hogy a legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 27 beteg hunyt el (18 férfi és 9 nő): huszonhatan közülük egyéb betegségekben is szenvedtek, egy beteg esetében pedig nincs komorbiditásra vonatkozó adat.
Az ország megyéinek szintjén ez a csütörtöki helyzet (Kolozs megye sajnos a nem előkelőnek nevezhető negyedik helyen áll, többek közt épp a dezméri és gyalui öregotthonokban kialakult fertőzési gócok miatt): Bukarest (244 eset), Iași megye (110 eset), Vâlcea megye (83 eset), Kolozs megye (82 eset), Bacău megye (63 eset) Suceava és Brassó megye (60 eset).
Az utóbbi napok adatai alapján a szakértők arra következtetnek, hogy elképzelhető egy új, magasabb szintű vírusplató kialakulása, amely a korábbi napi 1300–1500 új esetről 1500 – 1700 esetre módosul.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.