// 2024. október 4., péntek // Ferenc
PSD

Dragnea újabb disznóságaira derült fény

A PSD elnökének fia akár másfél millió eurót tehet zsebre, ha elfogadják a kormánynak a sertéstenyésztők állami támogatására kidolgozott tervezetét.

Ha valakinek a brazíliai ügy után még voltak kételyei a jelenlegi PSD-vezér kétes ügyleteivel kapcsolatosan, izgalmas olvasmány lehet a Hotnews friss tényfeltáró riportja, amely Liviu Dragnea fiának cégein keresztül mutatja be, hogyan vándorol zsebről zsebre a közpénz, hogyan szövik be a teleormani érdekcsoportok – többségében Dragnea rokonsága vagy volt osztálytársai – a Dâmbovița-parti politikai élet zegzugát, és

emelik törvényerőre a számukra kedvező rendeleteket.

Az ügyletek középpontjában – igaz, csak közvetve – ezúttal is a Tel Drum nevű aszfaltozási vállalat áll, mely 2001-ig a Teleormani Megyei Tanács tulajdonában állt (bár nem kapott az önkormányzattól megbízásokat, csak miután privatizálták), és amelyet Dragnea volt osztálytársa Marian Fiscuci vásárolt meg. Dragnea 2000-2012 között a megyei tanács elnöke volt, és – micsoda véletlen –, ő volt az, aki kezdeményezte a Tel Drum privatizációját.

A kérdés, amelynek a mentén az újságírók nyomozni kezdtek:

hogyan került a Tel Drum sertéshizlaldája Liviu Dragnea fiának tulajdonába?

A Bărăgan szívében található disznófarm 2014 áprilisában egy obskúrus közvetítőn keresztül jut Draganea fiának, a 28 éves Valentin Ștefan Dragneának a kezére, aki a Romcip Rt. – későbbi Ferma Salcia Rt. – részvényeinek 90 százalékát kapja meg.

Alig telik el másfél év, amikor a PSD kampányprogramjába foglalta, hogy jelentősen növelné a sertéságazat állami támogatását. Azzal érveltek, hogy Románia évente 20 ezer tonna disznóhúst exportál, és 230 ezer tonnát hoz be külföldről. Miközben alig 30 millió euró bevétele van az exportból,

350 milliót költ azért, hogy német, holland vagy magyar hús kerüljön az asztalra

– fogalmazott a PSD elnöke.

A tervezet értelmében a sertéstenyésztőknek minden 200. jószág után 10 ezer euró támogatást biztosítana az állam. Egy hónappal a választások után kidolgozták az erről szóló terveket, február elsején pedig a mezőgazdasági miniszter közvitára bocsátotta. Petre Daea miniszter február 6-án már arról tájékoztatta a sajtót, hogy a rendeletről értesítette Brüsszelt is. „Ha nem vagyok képes a hazámért és a mezőgazdaság fejlődéséért ezt a tervezetet végigvinni, akkor nincs mit keressek a minisztérium élén” – fogalmazott korábban Petre Daea.

Bár a kezdeményezés még nem emelkedett törvényerőre, a Hotnews számítása szerint, amennyiben elfogadják, a Dragnea fiának tulajdonában álló 20 ezer férőhelyes hizlalda

akár másfél millió euró állami támogatásban részesülhetne.

A riport készítői egyébként egy görög érdekeltségű galaci alibivállalat nevében tárgyaltak a Romcip Rt. menedzserével ezer sertés megvásárolásáról. Így kiderítették: a farmon jelenleg 4 ezer sertést nevelnek, számuk mindig a megrendelésektől függ. A süldőket 25 kilósan hozzák Hollandiából és Németországból (tehát éppen azokból az országokból, amit Dragnea a javaslat bejelentésekor is említett), vegyszeresen felhizlalják, és 120 kilósan eladják.

A Hotnews oknyomozói hiába nyújtottak be adatigénylést a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA), nem kaptak arra választ, hogy a Romcip – Salcia Rt. milyen állami támogatásokat kapott mindeddig. Megkeresték Liviu Dragneát is azzal, hogy szerinte nincs-e érdekkonfliktus amiatt, hogy a PSD tervezetének egyik nagy haszonélvezője a PSD elnökének a fia lehet. Helyette a párt sajtószóvivője válaszolt, aki szerint irreleváns, sőt abszurd a kérdés.

Dragnea nem kommentálta az újságírók felvetéseit.

A helyszíni terepszemlén kiderült: a teleormani Salciában található farmon főleg helyiek dolgoznak. Többségük alig keresi meg a minimálbért, és rossz körülmények között végzik a munkájukat. A pénzügyi minisztériumtól kapott adatok alátámasztják, hogy a vállalat évről évre egyre nagyobb profitot termel, az innen származó sertések húsát Alexandriában, Craiován, Turnu Magurelen, Otopeniben és Bukarestben dolgozzák fel és értékesítik.

A környéken mintegy 14 ezer hektár terület a Dragnea család birtokában áll. A közelben egy tehénfarm is működik, melyet Liviu Dragnea fia és keresztfia közösen birtokol. Ezt szintén a Tel Drum vásárolta fel 2002-2003-ban, majd adta el a Dragnea famíliának.

Valentin Ștefan Dragnea összesen négy cég részvényese, és ezeken keresztül – közvetve – további három cégben érdekelt. Többek között annak a Mladinoiu Adriannak a társrészvényese, akit nemrég államtitkárnak neveztek ki a Grindeanu-kormányban.

A cégek részvényeit általában szövevényes ügyvitel keretében adják-veszik egymás között a Tel Drumhoz és a Dragneához közel álló személyek. Akit érdekel, itt kibogozhatja a szálakat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.